Permakultúrás sikersztorik a nagyvilágban

Ebben a cikkben néhány külföldi sikeres gazdasággal szeretnénk inspirálni titeket.

Tartalomjegyzék:
1. Päkaraka zöldséges farm – Újzéland
2. Saját maguk építette ház és kert – Hollandia
3. Kakaóbabok kánaánja egy önellátó kertben – Hawaii
4. Lackan Cottage egy ökoturisztikai vállalkozás – Észak Írország
5. Lab’Arca 6-8 lakóval együtt élő permakultúrás kert – Olaszország

1. Päkaraka farm – Újzéland

Az ENSZ szerint öt másodpercenként egy futballpályányi talajt veszítünk el erózió következtében. A világ egyre súlyosbodó talajválság közepén áll, és ennek egyik fő hajtóereje a fenntarthatatlan mezőgazdaság. Yotammal tizenöt évvel ezelőtt találkoztunk, amikor mindketten környezettudományt tanultunk az egyetemen. Az egyik kurzusunk a fenntartható mezőgazdaságról szólt. Tanárunk, Dr. Elaine Solloway végigvezetett bennünket mindazon, ami nem működik jól a jelenlegi élelmiszerrendszerünkben. Felnyitotta a szemünket. És őszintén szólva, meglehetősen nyomasztó is volt. Emlékszem, egyszer hazamentem az egyetemről, és elmeséltem egy családtagomnak, mit tanultam. A válasza nagyjából ez volt: – Igen, ez mind szép és jó, de ha a bolygón élő több milliárd embert akarjuk élelemmel ellátni, akkor nincs más választásunk. Ezt az érvet újra és újra halljuk. Tulajdonképpen ez az a történet, amit az ipari mezőgazdaság mesél nekünk. Mi viszont elgondolkodtunk: Tényleg nincs más választásunk? Mi lenne, ha léteznének olyan módszerek, amelyekkel rengeteg élelmiszert tudnánk termelni, miközben közben még a talajt is egészségesebbé tesszük? Fiatalok és meglehetősen naivak voltunk, amikor otthagytuk az egyetemet, de egy olyan döntést hoztunk, amely aztán megváltoztatta az egész életünket. Gazdálkodók leszünk.

A világ különböző kultúrái évszázadokon, sőt évezredeken keresztül találtak módokat arra, hogy ellássák magukat élelemmel, miközben gondoskodtak a környezetükről is.
Nekünk pedig nagy szerencsénk volt: rengeteg tanítónk és mentorunk akadt, akik segítettek abban, hogy megtanuljuk, továbbfejlesszük és finomítsuk ezeket a módszereket.
2014-ben aztán létrehoztuk a saját market gardenünket, a Pakaraka Permaculture-t. Egyetlen, meglehetősen egyszerű, de annál erősebb kíváncsiság hajtott bennünket:
vajon mennyi élelmiszert tudunk megtermelni egy negyed acre-en – nagyjából ezer négyzetméteren –, ha valóban fenntartható, organikus és regeneratív módszereket használunk?
Az első lépésként bekerítettük azt a darab földet, amely korábban két birkát tartott el.
(Nevetés.)
Most pedig évente több mint tíz tonna friss zöldséget termesztünk rajta, amellyel több száz ember számára biztosítunk friss élelmiszert.
És már a kert megtervezésekor lehetőségünk nyílt arra, hogy elgondolkodjunk azon, hogyan bánjunk a lehető legjobban a talajjal.

A mi lejtős területünkön ez azt jelentette, hogy szintvonalakra merőlegesen, a lejtés vonalát követve alakítottunk ki állandó ágyásokat.
Az úgynevezett kontúrra történő termesztés azt jelenti, hogy az ágyások nem a lejtő irányába futnak, hanem keresztben helyezkednek el. Ez lassítja a víz lefolyását, csökkenti a talaj lemosódását, és segít abban, hogy a táj több vizet tartson meg.
Az állandó ágyások pedig pontosan azt jelentik, amit a nevük sugall:
az ágyás maradjon ágyás, az ösvény pedig maradjon ösvény.
A kettő nem keveredik.
Így nincs szükségünk arra, hogy minden évszakban újra és újra felássuk vagy felszántsuk a talajt, hogy kialakítsuk ugyanazokat az ágyásokat.
A talaj bolygatásának elhagyásával megőrizzük annak egészséges szerkezetét. Ez a talajszerkezet valójában élőhely: rengeteg élőlény függ tőle, amelyek ott élnek, táplálkoznak, szaporodnak és segítik a növényeket.
Ezt nevezik no-till, vagyis talajforgatás nélküli kertészkedésnek, és ez egyre nagyobb mozgalommá válik.
A talaj minimális bolygatásával a szén a talajban marad. A szén pedig kulcsszerepet játszik az egészséges talajszerkezet kialakításában, a talaj élővilágának táplálásában és sokféleségének növelésében, valamint abban is, hogy a talaj képes legyen megtartani a vizet.
De hogyan készítjük elő az ágyásokat ahhoz, hogy a növények számára a lehető legjobb körülményeket teremtsük?

Villázunk.
(Nevetés.)
Igen, villázunk.
(Nevetés.)
A talaj villával történő lazítása ugyanolyan hatékony lehet, mint az ásás vagy a talajművelés – viszont rengeteg előnye van.
Nemcsak könnyebb munka, hanem közben nem bolygatjuk meg a talaj természetes rétegeit. Nem fordítjuk át a felső talajrétegeket, amelyeknek általában sokkal jobb helyük van ott, ahol eredetileg voltak.
Amikor először lazítunk fel egy ágyást, kis adagokban haladunk, miközben fokozatosan hátrafelé lépkedünk.
És minden egyes alkalommal könnyebb lesz.
Arra pedig különösen ügyelünk, hogy ne tömörítsük vissza az ágyásokat azzal, hogy rájuk lépünk, vagy nehéz gépekkel hajtunk végig rajtuk.
Mára odáig jutottunk, hogy egy ágyást csupán évente egyszer kell villával meglazítanunk.
Persze kertészként szeretjük magunknak tulajdonítani az elvégzett munka érdemeit.
De az igazság az, hogy a növények és a mikroorganizmusok valójában egymásról gondoskodnak.
Amikor a növények fotoszintetizálnak, az általuk előállított cukrok egy részét közvetlenül a talajba juttatják a gyökereiken keresztül. Ezeket gyökérváladékoknak nevezzük.
És nem csupán egyszerű cukrokról van szó. A növények képesek különféle vegyületek keverékét kibocsátani, amelyekkel bizonyos hasznos mikroorganizmusokat vonzanak magukhoz, miközben más, számukra káros élőlényeket távol tartanak.

Cserébe a mikroorganizmusok olyan tápanyagokat alakítanak át a talajban, amelyek így a növények számára könnyebben hozzáférhetővé, vagyis biológiailag felvehetővé válnak.
Ezért mondjuk azt, hogy az aktív, élő talajközösség a termékeny kert szíve.
Amikor ránézünk egy üres ágyásra, feltesszük magunknak a kérdést:
Hogyan tudnánk ugyanazon a területen a lehető legtöbb növényt termeszteni?
A célunk az, hogy minél gyorsabban élő növénytakarót hozzunk létre. A növények maguk válnak mulccsá.
Arra törekszünk, hogy az ágyások minél hamarabb teljesen beboruljanak. Ez csökkenti a gyomok versenyét, mérsékli a víz párolgását, és lényegében egy sajátos mikroklímát hoz létre, amely védi a talajt, és amit a növények is élveznek.
Ha olyan lassan fejlődő növényt termesztünk, amely önmagában nem képes gyorsan befedni az ágyást, akkor egy gyorsabban növő növénnyel együtt ültetjük.
Több egymást követő ültetéssel pedig nem kell egyetlen növényt sem a végletekig kihasználnunk. Ehelyett úgy tervezhetünk, hogy egész szezonban megbízható termésünk legyen, és folyamatosan növeljük a hozamot.
És ebben van valami igazán klassz:
így ugyanarról az egyetlen ágyásról több zöldséget tudunk betakarítani.
A kertünkben kizárólag organikus módszereket alkalmazunk. Nem használunk műtrágyát, gyomirtót, rovarirtót vagy gombaölő szereket.
Amikor vegyi anyagokat juttatunk a rendszerbe, azok nemcsak a célzott problémát érinthetik, hanem a környező ökológiát és a talaj élő közösségét is károsíthatják.
Ezért a zöldségek mellett gyógynövényeket, évelő növényeket és virágokat is ültettünk a kertben és annak környezetében.
Ezzel összetettebb ökoszisztémát hozunk létre, menedéket biztosítunk azoknak a kis ragadozóknak, amelyek segítenek kordában tartani a kártevőket, és egész évben virágzó növényekkel gondoskodunk arról is, hogy a beporzók jól érezzék magukat.
Az elmúlt évek során rengeteget tanultunk próbálkozásokból és hibákból.
És még mindig kísérletezünk.
Folyamatosan azt keressük, hogyan tudunk ugyanarról a területről még jobb eredményeket kihozni.
Az első évben 20 000 dollár értékű zöldséget termesztettünk.
A második évben már 50 000 dollár értékűt.
A hetedik termesztési évünkben pedig meghaladtuk a 120 000 dollárt, miközben egyetlen negyed acre-ről több mint tíz tonna friss zöldséget takarítottunk be.
(Taps.)
Köszönjük.
És ami igazán izgalmas, hogy miközben a terméshozamunk folyamatosan növekszik, a talaj egészsége is minden mérhető szempontból javul.
Lehetséges megélhetést teremteni egy kis darab földből úgy, hogy közben elsőbbséget adunk a Földnek, az embereknek, és még bőséget is létrehozunk.
A zöldségeinket a helyi közösségben értékesítjük: piacokon, helyi üzletekben és kávézókban, valamint zöldségdoboz-rendszeren keresztül.
Közben pedig egyre szorosabb kapcsolatot építünk a kert, a termelő és azok között az emberek között, akik elfogyasztják a megtermelt élelmiszert.

Létrehoztunk egy oktatási központot is, és írtunk egy átfogó könyvet a regeneratív kertészkedésről.
A célunk az, hogy minél több emberrel megosszuk mindazt, amit a kertészkedésről megtanultunk. Hogy bárki, aki képes és szeretne élelmiszert termeszteni otthon vagy a saját közösségében, hozzáférhessen ugyanazokhoz az eszközökhöz és tudáshoz, amelyeket mi is használunk.
És nem vagyunk egyedül.
(Taps.)
A kutatások azt mutatják, hogy a kisebb gazdaságok hektáronként gyakran nagyobb hozamot érnek el, és nagyobb növényi, illetve nem termesztett biodiverzitást támogatnak, mint a nagyobb gazdaságok.
A világ minden táján működnek hozzánk hasonló gazdaságok, amelyek egyszerre termelnek élelmiszert és építik a talajt.
Így visszatérhetünk ahhoz a beszélgetéshez, amelyet tizenöt évvel ezelőtt folytattam a családtagommal.
Most már tudom:
van választásunk.
Ha most és a jövőben is élelemmel akarjuk ellátni a bolygónkon élő több milliárd embert, akkor egy másik történetet kell elmesélnünk a mezőgazdaság jövőjéről.
Ha decentralizáljuk az élelmiszer-termelést, és támogatjuk a regeneratív és organikus gazdálkodókat, akkor tizenöt év múlva olyan jövőben élhetünk, amelyben az élelmiszer-termelés úgy történik, hogy közben tápláljuk és építjük a talajt, nem pedig kimerítjük.
Ez lehet a norma, nem pedig a kivétel.
Amióta elkezdtük ezt az előadást, világszerte körülbelül száz futballpályányi termőtalajt veszítettünk el.
Ez a saját kertünk méretének körülbelül hétszázszorosa.
És mégis: egyetlen futballpálya méretű kert több ezer ember számára képes lehet friss zöldséget termelni.
Az emberiség képes gondoskodni saját magáról úgy, hogy közben a bolygóról is gondoskodik.
De nem kell mindenkinek egy egész gazdaság.
Ha van akár két négyzetmétered vagy húsz, már azon is termeszthetsz valamennyi saját élelmiszert magadnak, a családodnak és a közösségednek.
Ha pedig – ahogy mi is – beleszeretsz a kertészkedésbe, és van egy negyed acre-ed, két acre-ed vagy még több földed, akkor már több száz, sőt akár több ezer ember számára is termelhetsz élelmiszert.
Mi egy olyan jövőt képzelünk el, amelyben a friss zöldségek többségét az emberek saját elő- és hátsó kertjeiben, közösségi kertekben és kisebb market gardenekben termesztik.
Egy olyan jövőt, ahol a friss élelmiszer soha nincs messze, és ahol sokkal több ember számára hozzáférhető – mindenhol.
Köszönjük.
Köszönjük.
(Taps.)

2. Saját maguk építette ház és kert – Hollandia

Kristen Dirksten riporjában egy dán házaspár kisbirtokát ismerhetjük meg, akik egy régi parasztház és egy saját kerttel, gazdasággal működő egyszerű élet megvalósítását tűzték ki célul. 2012-ben egy teljesen csupasz, korábban árpával művelt területen kezdtek el építkezni és gazdálkodni. Tudatosan igyekeztek elkerülni az eladósodást: házuk nagy részét saját kezűleg, olcsó és újrahasznosított anyagokból építették fel.

A ház egyik jellegzetessége a szalmabála- és agyagfal, illetve az újabb épületrészen alkalmazott juhgyapjú-szigetelés. Használt ablakokat és ajtókat is beépítettek. Az energiaellátásban napelemekre és akkumulátorokra támaszkodnak, miközben a hálózati kapcsolat ma már csak tartalék. A ház fűtésének központi eleme a tömegkályha, amely nemcsak fűt, hanem főzésre és vízmelegítésre is használható. A hő egy részét a padon és a fürdőkád alatt vezetik tovább, így ugyanazt az energiát több célra is felhasználják.

A gazdaság egyik legérdekesebb része az erdőkert. A korábban teljesen nyílt területen tizenkét év alatt egy összetett, ehető ökoszisztéma alakult ki. A gyümölcsfák között bogyós növények, például arónia és egres nőnek, a fák között pedig égerfákat is telepítettek. A riportban az éger nitrogénmegkötő szerepét emelik ki. A területet úgy alakították, hogy a növények, a fák, az állatok és a talaj egymást segítsék.

Az állatok szintén szerves részei a rendszernek. A kecskéket villanypásztorral kialakított szakaszokon legeltetik, körülbelül háromnaponta továbbhajtva őket. A nyulakat kerekes ketrecekben használják „biológiai fűnyíróként”, a csirkék pedig a mogyoróligetben legelnek. Az állatok takarmányozásában is arra törekednek, hogy minél többet a gazdaság saját területéről biztosítsanak. Ami nem kerül az emberek tányérjára, azt az állatok kapják, komposztálják, vagy más módon visszakerül a rendszerbe.

A termesztésben a kisüzemi, kézi megoldások dominálnak. Rozsot és zabot is termesztenek, a rozst például sarlóval aratják, majd kézzel csépelik és tisztítják. A tökmagért termesztett, héj nélküli magvú tök esetében a magokat a konyhában használják fel, a húsát pedig a kecskék kapják. A gazdaságban tehát nem különálló növénytermesztési és állattartási rendszerek működnek, hanem egymásba kapcsolódó folyamatok.

Különösen érdekes a fóliasátrak többfunkciós használata is. Nem csupán növénytermesztésre szolgálnak: az egyikben kültéri zuhanyt alakítottak ki, ahol a hosszú fekete csőben felmelegszik az esővíz, emellett mosnak, palántákat nevelnek, és hőtárolóként esővízzel teli tartályokat is használnak. A szürkevizet a növényekhez vezetik. A fóliasátorban különlegesebb gyümölcsöket is nevelnek, például fügét, gránátalmát, pawpaw-t és feijoát.

A ház és a gazdaság egészét áthatja az a gondolkodás, hogy egy rendszerből származó „hulladék” egy másik rendszer számára erőforrás lehet. A növényi biomassza a talajba kerül, az állatok trágyája visszakerül a földbe, a konyhai és gazdasági melléktermékeket pedig lehetőség szerint újra felhasználják. A víz, a hő, a növények és az állatok is több funkciót töltenek be.

A riportban ezért nem egy hagyományos értelemben vett farmot látunk, hanem egy fokozatosan kialakuló, sok elemében önellátásra törekvő kis ökoszisztémát. A pár nem nagy gépekkel és nagy beruházásokkal próbálja hatékonyabbá tenni a gazdaságot, hanem a különböző elemek összekapcsolásával: a ház, az energiaellátás, a víz, az erdőkert, a szántóföld, az állatok és az emberi munka egyetlen rendszer részei.

Érdekes technikai és kertészeti megoldások a riportból

1. Erdőkert – az ehető „erdő” kialakítása
   A ház északi oldalán egy erdőkertet (forest garden) alakítottak ki. A készítők ezt úgy írják le, mint egy erdő mintájára megtervezett, de ehető ökoszisztémát.
   Nem hagyták, hogy a területet tetszőleges növények népesítsék be, hanem tudatosan olyan fajokat választottak, amelyek valamilyen hasznot adnak:
   a fák között gyümölcsfák vannak,
   a cserjék között bogyós növények,
   a talajtakaró növények között pedig sok ehető vagy más szempontból hasznos növény található.
   Érdekes, hogy a terület 12 évvel korábban még teljesen kopár szántóföld volt. A növényzet azóta fokozatosan alakította át a területet.
   A talajhoz az első évben még adtak hozzá anyagot, később azonban már elsősorban maga a kert termeli a szükséges szerves anyagot. A keletkező zöld biomasszát helyben komposztálják, így az visszakerül a talajba. Elmondásuk szerint ettől a talaj folyamatosan mélyebb és jobb minőségű lesz.
2. Árnyékos területen is termő bogyósok
   Az erdőkertben különösen érdekes példa az aronia és az egres.
   Az egres olyan helyen nő, amely már meglehetősen árnyékos, mégis jól terem. Ennek magyarázataként azt mondják, hogy ezek a növények olyan környezethez alkalmazkodtak, amely részben erdőszerű.
   Az aroniát elsősorban lekvárok és gyümölcslevek készítésére használják, és a riportban külön megemlítik, hogy magas az antioxidáns-tartalma.
3. Gyümölcsfák és bogyósok ugyanabban a sorban
   Az agroerdészeti területen a gyümölcsfák sorai mellett bogyós cserjéket is telepítettek.
   Konkrétan az egyik gyümölcsfasor teljes hosszában aroniabokrokból álló sor található. Így ugyanazon a területen többféle növényi szint és termény jelenik meg.
   A gazdaságban többféle gyümölcsöt és cserjét termesztenek, például:
   mogyorót,
   bodzát,
   aróniát,
   egrest,
   gyümölcsfákat.
4. Nitrogénmegkötő égerfák a gyümölcsfák között
   Az egyik legérdekesebb agroerdészeti megoldás, hogy a gyümölcsfák között égereket is ültettek.
   A riport szerint az égerek nitrogént kötnek meg, ezzel hozzájárulnak a környezetük termékenységéhez, ahogy nőnek, árnyékot adnak, és egy erdőhöz hasonlóbb környezetet alakítanak ki a talajban. Az elmondásuk szerint így a többi fa gyorsabban tud növekedni.
5. 14 méterenként fasorok – több funkció egyszerre
   A gazdaságban körülbelül 14 méterenként fasorokat alakítottak ki.
   A fák nem pusztán termést adnak. A riport szerint egyszerre több feladatuk van:
   szélfogóként működnek,
   növelik a biodiverzitást,
   bizonyos helyeken árnyékot adnak,
   részt vesznek a tápanyagok körforgásában,
   és különböző terméseket biztosítanak.
   Ez jól példázza azt a szemléletet, hogy egyetlen elemnek több funkciót is érdemes adni.
6. Kecskék rotációs legeltetése
   A kecskéket nem állandóan ugyanazon a legelőrészen tartják.
   Elektromos kerítéssel egy kisebb területet jelölnek ki számukra, ahol körülbelül három napig legelnek. Ezután a területet lezárják, és a kecskék új helyre kerülnek.
   A módszer célja a riport szerint, hogy:
   a korábbi területnek legyen ideje regenerálódni,
   a fű visszanőjön,
   és megszakadjanak bizonyos parazitaéletciklusok.
   A gazdák folyamatosan mozgatják az állatokat, így egyetlen terület sem marad hosszú ideig túlterhelve.
7. Nyulak mint „biológiai fűnyírók”
   A húsnyulakat nem egyszerűen állattartásként kezelik. Egy mozgatható, kerekeken guruló rendszerben tartják őket, és ezt kifejezetten „biológiai fűnyírónak” nevezik.
   A cél az, hogy az állatok beilleszkedjenek a gazdaság működésébe.
   Ugyanez az alapelv jelenik meg a többi növényevőnél is: az állatok a gazdaság biomassza-körforgásának részét képezik.

3. Kakaóbabok kánaánja egy önellátó kertben – Hawaii

Hawaii – Egy kert, amely lassan élelmiszer-erdővé válik

Hawaii élelmiszer-ellátása erősen függ a behozataltól. Kenta és Julia éppen ezért kezdett el azon gondolkodni, hogyan tudnának minél több élelmiszert saját maguk megtermelni. A városból kiköltözve egy korábban nagyrészt füves, művelt növényzet nélküli területen kezdték el felépíteni saját élelmiszer-erdőjüket.

A 2,5 acre-es területen ma több mint 150 féle ehető növény és fa található, köztük banán, papaya, ananász, kókusz, avokádó, édesburgonya, taró, kenyérgyümölcs, különféle zöldségek, fűszerek és kakaó. Mintegy 200 kakaófát is telepítettek.

A zöldségeskertben az általuk elfogyasztott zöldségek körülbelül 80 százalékát saját maguk termelik meg. Nem azt próbálják elérni, hogy mindenből elegendő legyen, hanem folyamatosan figyelik a bevásárlólistájukat: amit rendszeresen meg kell venniük, abból megpróbálnak valamit megtermelni. Így a kert fokozatosan alakult át egyre változatosabb élelmiszerforrássá.

A kertben egyszerre több növényfajt termesztenek, és szándékosan hagynak benne olyan részeket is, amelyek első látásra rendezetlennek tűnnek. Ezek búvóhelyet adnak a hasznos rovaroknak, pókoknak és más élőlényeknek. A méhek nemcsak mézet adnak, hanem a beporzásban is fontos szerepet játszanak. A kacsák tojást adnak, miközben rovarokat fogyasztanak és trágyájukkal hozzájárulnak a kert tápanyagellátásához.

A talaj termékenységét komposzttal építik. A konyhai hulladék, a levágott fű, a banánszár és más növényi maradványok nem hulladékként végzik, hanem visszakerülnek a rendszerbe. A céljuk tulajdonképpen az, hogy a kert minél inkább egy természetes erdőhöz hasonlóan működjön: amit a rendszer megtermel és lehullajt, az idővel visszakerül a talajba.

Különösen érdekes az évelő növények szerepe. Egy kenyérgyümölcsfa például évente akár 200–300 font, vagyis körülbelül 90–135 kilogramm termést is adhat, miközben nem kell minden évben újra elültetni. A kenyérgyümölcs éretlen állapotban burgonyához hasonlóan használható, éretten pedig édesebb gyümölcsként fogyasztható. A banán, kókusz, kakaó és számos más évelő növény ugyancsak hosszú távú élelmiszerforrássá válhat.

A gazdaság azonban nem kizárólag a saját fogyasztásról szól. A kakaóból például saját, kis tételben készített csokoládét állítanak elő. Körülbelül húsz különböző kakaófajtát vizsgálnak, hogy kiderüljön, melyek teljesítenek legjobban a helyi körülmények között. A cél nem egy hatalmas üzem létrehozása, hanem egy kis léptékű, magasabb hozzáadott értékű termék előállítása.

Ez a gondolkodás az egész gazdaságot áthatja: nem feltétlenül többet akarnak termelni, hanem azt keresik, hogyan lehet a megtermelt alapanyagból nagyobb értéket létrehozni.

A ház és a gazdaság is ehhez a takarékos szemlélethez igazodik. A kis házhoz egy egyszerű, részben saját kezűleg kialakított kültéri konyha tartozik, az energiaellátást néhány napelem biztosítja, a meleg vizet pedig propánnal állítják elő. Nem a minél nagyobb ház vagy a minél nagyobb gazdaság a cél.

Kenta és Julia szerint ennek az életformának egyik legfontosabb előnye, hogy pontosan tudják, mi kerül az ételükbe. A kertből közvetlenül az asztalra kerülhet a friss zöldség és gyümölcs, és sokkal jobban követhető, hogyan termesztették. A saját megfogalmazásuk szerint egészségesnek érzik magukat, és sok friss növényi élelmiszert fogyasztanak.

Az életforma másik fontos oka az élelmiszer-biztonság. Hawaii távoli sziget, ezért az élelmiszer-ellátás nagymértékben függ a szállításoktól. Kenta számára ez volt az egyik legerősebb motiváció: ha a hajók nem érkeznének meg, a boltok készletei gyorsan kimerülnének.

Ezért az általuk választott életforma nem egyszerűen „kertészkedés”. Egy olyan rendszer felépítésére törekednek, amelyben az élelmiszer egyre nagyobb része helyben keletkezik, a szerves anyag visszakerül a talajba, az állatok a rendszer részévé válnak, és a megtermelt alapanyagból akár helyi, magasabb értékű termék is készülhet.

És talán ez a történet legfontosabb üzenete: nem kell egyik napról a másikra teljesen önellátóvá válni. Ők is úgy kezdték, hogy megnézték, mit vásárolnak rendszeresen, és abból mit tudnának megtermelni. A bevásárlólista így lassan ültetési tervvé alakult.

A cél nem a világtól való elszigetelődés, hanem egy olyan élet kialakítása, amelyben az embernek több kapcsolata van a földdel, az élelmiszerrel és az őt körülvevő élő rendszerrel – miközben kevesebb dolog miatt kell kizárólag a külső ellátási láncokra támaszkodnia.

A gyümölcsöskert mint élő éléskamra

Kenta és Julia kertje nem egyszerűen egy nagy zöldségeskert. Inkább egy élő éléskamra, amelyben az év különböző időszakaiban más-más növény ad élelmet. A fák és bokrok egy része hosszú évekig, akár évtizedekig terem, miközben a talajszinten zöldségek, fűszernövények és egyéb haszonnövények nőnek.

A riport egyik érdekes gondolata, hogy a kertjük tulajdonképpen egy „kinti hűtőszekrény”. Nem azt teszik, hogy nagy mennyiségű gyümölcsöt leszednek, majd megpróbálják hetekig tárolni. Inkább akkor szedik le, amikor szükségük van rá. A gyorsan romló gyümölcsöt egyszerűen megeszik, amikor éppen érett.

Ez egészen más gondolkodásmódot jelent, mint amikor az ember a boltban megvásárolja az előre becsomagolt élelmiszert. Itt a kert határozza meg, hogy mi kerül az asztalra.

A zöldségeskertjükből a saját fogyasztásukhoz szükséges zöldségek körülbelül 80 százalékát takarítják be. A módszerük egyszerű: megnézik, mit vásárolnak rendszeresen, majd megpróbálják azt a kertben megtermelni.

Gyümölcsökből nem csak „gyümölcs” készül

A kertben olyan növényeket nevelnek, mint a banán, papaya, açaí, ananász, kókusz, avokádó és rolinia, de mellettük olyan növények is helyet kapnak, amelyekből alapvető élelmiszer készíthető.

Különösen érdekes a kenyérfa. A termése érett állapotban nagy mennyiségű szénhidrátot ad, és a beszámoló szerint egy jól termő fa évente akár 200–300 font, vagyis körülbelül 90–135 kilogramm termést is adhat. A kenyérfa termését a helyiek sokszor burgonyához hasonló alapanyagként használják.

Ez azért fontos számukra, mert Hawaii élelmiszer-ellátása erősen függ a behozataltól. Kenta éppen azért kezdett saját élelmiszer-rendszer kiépítésébe, mert felismerte, hogy a szigetekre érkező élelmiszer jelentős része kívülről érkezik. A saját kert így nem pusztán hobbi, hanem az élelmiszer-biztonság egyik eszköze.

A gyümölcsök szerepe az étrendben

A házaspár arról is beszél, hogy a kertből származó friss gyümölcsök és zöldségek miatt másképpen étkeznek. Sokkal több friss növényi táplálékot fogyasztanak, és pontosan tudják, honnan származik az élelmük.

A saját megfogalmazásuk szerint ez hozzájárul ahhoz, hogy egészségesebbnek érzik magukat. Ezt azonban érdemes úgy értelmezni, mint a saját tapasztalatukat, nem pedig egy általános orvosi állítást.

A kert egyik nagy előnye számukra az is, hogy olyan növényeket termeszthetnek, amelyeket helyben nehezebb lenne beszerezni. Példaként olyan zöldségeket említenek, amelyeket korábban vásároltak, majd megpróbálták saját maguk megtermelni.

A termésből étel, az ételből pedig újra termőtalaj lesz

A rendszer másik fontos része, hogy szinte semmi sem válik hulladékká.

A gyümölcsökből és zöldségekből étel készül, a konyhai maradék a komposztba kerül, a komposzt pedig visszakerül a kertbe. A levágott növényi anyag, a banán törzsének maradványa és a fűnyesedék szintén a talaj termékenységének fenntartását szolgálhatja.

Így létrejön egy körforgás:

növény → gyümölcs és zöldség → étel → konyhai maradék → komposzt → talaj → új növény.

Ez az élelmiszer-erdő egyik legfontosabb gondolata. Nem különálló „gyümölcsfákat” ültetnek, hanem olyan rendszert próbálnak kialakítani, amelyben a növények, az állatok, a talaj és az ember egymást segítik.

A riportban szereplő gyümölcsök és élelmiszerek

Növény / termés	Felhasználás a riportban	Táplálkozási / egészségi szempont
Banán	Frissen fogyasztják; az élelmiszer-erdő egyik termő növénye	Szénhidrát-, kálium- és rostforrás
Papaya	Friss gyümölcsként fogyasztják	Vitaminokban, különösen C-vitaminban gazdag gyümölcs
Açaí	Friss gyümölcsként és élelmiszerként jelenik meg	Polifenolokat és antociánokat tartalmaz; antioxidáns vegyületek forrása
Ananász	Frissen fogyasztják; a kert része	C-vitamin- és mangánforrás
Kókusz	A kókuszpálma a kert része; többféle felhasználás lehetséges	Energiát adó zsírforrás; a kókuszvíz folyadékot és elektrolitokat tartalmaz
Avokádó	Friss élelmiszerként termesztik	Telítetlen zsírsavakat, rostot és többféle mikrotápanyagot tartalmaz
Rolínia	Trópusi gyümölcsként termesztik és fogyasztják	A riport elsősorban élelmiszerként mutatja be; konkrét egészségügyi hatást nem tulajdonítanak neki
Kenyérfa (breadfruit)	Alapélelmiszerként használják, burgonyához hasonlóan; nagy mennyiségű termést ad	Jelentős szénhidrátforrás; rostot és több mikrotápanyagot is tartalmaz
Taro	Hagyományos hawaii alapélelmiszer	Keményítőtartalmú gyökérnövény, fontos energiaforrás
Édesburgonya	Hagyományos helyi alapélelmiszer	Összetett szénhidrát-, rost- és béta-karotin-forrás
Paradicsom	A zöldségeskertben termesztik	C-vitamin és likopin forrása
Daikon	Saját zöldségként termesztik	Rostot, C-vitamint és más mikrotápanyagokat biztosít
Bok choy	Saját fogyasztásra termesztett zöldség	Rost-, C-vitamin-, K-vitamin- és folátforrás
Kukorica	A zöldségeskert egyik terménye	Szénhidrát- és rostforrás
Kakaó	Kakaóbabból házi/kisüzemi csokoládét készítenek	A kakaó flavanolokat és polifenolokat tartalmaz; a csokoládé egészségügyi értéke azonban erősen függ a feldolgozástól és a hozzáadott cukortól
Méz	A méhek révén saját mézet is nyernek	Energiaforrás; kis mennyiségben használják édesítésre
Tojás	A kacsák biztosítják	Fehérje- és többféle mikrotápanyag-forrás

A gyümölcs itt nem desszert, hanem az élelmiszer-rendszer része

Talán ez a riport egyik legfontosabb tanulsága. Egy hagyományos kertben a gyümölcsfa sokszor csak egy elem a kert szélén. Ebben az élelmiszer-erdőben viszont a gyümölcsfák az élelmiszer-ellátás alapvető elemei.

A banán, papaya, ananász, avokádó, kenyérfa és a többi évelő növény nem minden évben újratelepítendő zöldségként működik. Egyszer elültetik őket, majd megfelelő gondozás mellett hosszú időn keresztül termést adnak.

Ez különösen érdekes a háztartási önellátás szempontjából. A kertész nem csak azt kérdezheti:

„Mit tudok most elültetni?”

Hanem azt is:

„Melyik növény tud évek múlva is rendszeresen élelmet adni?”

A gyümölcsfák, a kenyérfa, a taro, az édesburgonya, a kókusz és a többi évelő növény ezért nem egyszerűen növények a kertben. Együtt egy olyan élő élelmiszerraktárt alkotnak, amelyből az ember folyamatosan betakaríthat.

A hawaii házaspár példája azt mutatja, hogy az egészségesebb és önállóbb táplálkozás számukra nem egyetlen „szuperélelmiszerről” szól. Éppen ellenkezőleg: a sokféleségről.

Sokféle gyümölcs, sokféle zöldség, gyökérnövények, diófélék, méz, tojás, kakaó – és mindez egyetlen, egymással összekapcsolt rendszerben.

A céljuk nem az, hogy teljesen elszigetelődjenek a külvilágtól. Inkább azt szeretnék elérni, hogy minél több alapvető élelmiszert maguk is elő tudjanak állítani, miközben tudják, mi kerül az asztalukra.

Ezért a kertjük egyszerre kamra, hűtőszekrény, gyógynövényes kert, piac, komposztáló és tanulótér.

A Tiny House – amikor a kert vendégeket is fogad

A kis élelmiszer-erdő közepén álló Tiny House nem csupán Kenta és Julia otthona. Időnként vendégeket is fogadnak benne, akik néhány napra megtapasztalhatják ezt a különleges életformát.

A kis ház egyszerű: utánfutóra épült, szabadtéri konyhával és fürdővel, néhány napelemmel és minimális gépészettel. A hangsúly nem a luxuson van, hanem azon, hogy kevés hellyel és kevés erőforrással is kényelmesen lehessen élni, miközben az ember közvetlen kapcsolatban marad a kerttel.

A vendégek számára a Tiny House így nem egyszerű szállás. A környezetet is megtapasztalják: kilépnek a kis házból, és rögtön az élelmiszer-erdő, a gyümölcsfák, a zöldségeskert, a komposzt, a méhek és a többi élő rendszer veszi körül őket.

Ez azért érdekes, mert a házaspár életmódját nem elsősorban magyarázni kell. Meg lehet mutatni.

Aki néhány napot ott tölt, láthatja, hogyan működik a „kinti hűtőszekrény”: ha kell valami az ebédhez, egyszerűen kimennek a kertbe és leszedik. Megfigyelheti, hogyan kerül vissza a konyhai hulladék a komposztba, hogyan használják az állatokat a rendszerben, és hogyan kapcsolódik össze a lakóhely az élelmiszer-termeléssel.

A vendégek fogadása ezért egyben tapasztalati tanulás is. Nem egy elméleti előadáson hallanak az önellátásról, hanem néhány napig olyan helyen élnek, ahol az önellátás a mindennapi élet része.

És talán éppen ez a legérdekesebb üzenet:

nem kell mindenkinek egy hawaii élelmiszer-erdőt létrehoznia. Elég, ha hazatérve felteszi magának a kérdést: mit tudnék én ebből megvalósítani a saját kertemben?

A Tiny House így az élelmiszer-erdő mellett egyfajta kapcsolatteremtő és bemutató tér is: olyan emberek érkezhetnek ide, akik kíváncsiak arra, hogyan lehet egyszerűbben, kisebb ökológiai lábnyommal és nagyobb élelmiszer-önállósággal élni.

4. Lackan Cottage egy ökoturisztikai vállalkozás – Észak Írország

Lackan Cottage Farm – egy önellátó rendszer felépítése

A Lackan Cottage Farm egy körülbelül hatacre-es, hálózaton kívüli permakultúrás kisgazdaság Észak-Írországban, amelyet Steve és Claire fokozatosan alakítottak ki. A céljuk nem az volt, hogy tökéletesen elszigeteljék magukat a világtól, hanem hogy a mindennapi életük alapvető szükségleteit minél nagyobb részben helyben, saját rendszerből tudják biztosítani.

Steve szerint az elmúlt évszázadban az élet egyre inkább a távoli ellátási láncokra és szakemberekre épült. A víz, az energia, az élelmiszer, az építőanyagok és még a javítások is gyakran máshonnan érkeznek. Ez kényelmes, ugyanakkor sérülékennyé teszi a rendszert.

A Lackan Cottage-nál ezért egy másfajta modellt próbáltak ki: minél több kapcsolatot létrehozni a rendszer egyes elemei között, hogy az egyik folyamat hulladéka egy másik számára erőforrássá váljon.

Nap és szél együtt adja az energiát

A gazdaság elektromos energiáját napelemek és szélturbina biztosítja. Steve szerint önmagában egyik rendszer sem lenne elegendő egész évben, de együtt jól kiegészítik egymást: amikor kevesebb a napsütés, gyakran több a szél.

Az energiát akkumulátorokban tárolják. Így nem kell kizárólag az országos elektromos hálózatra hagyatkozniuk.

Steve egyik fontos célja az is, hogy megmutassa másoknak: a napelem Észak-Írország éghajlatán is működőképes lehet. Sokan úgy gondolják, hogy egy ilyen napfényben szegényebb országban nincs értelme napelemeket használni, de amikor az emberek személyesen meglátják a rendszer működését, rájönnek, hogy saját környezetükben is megvalósítható lehet.

Négyféleképpen melegítik a vizet

A melegvíz-ellátást nem egyetlen technológiára építik.

1. Fa tüzelésű tűzhely és kazán: a fa elégetése egyszerre biztosíthat főzési lehetőséget, fűtést és melegvizet.
2. Napkollektor: a nap hőjét közvetlenül a víz felmelegítésére használják.
3. Biomassza-kazán: fát, faaprítékot vagy pelletet éget, és nagy hatékonysággal állít elő hőt.
4. Napelemes villamos energia: amikor többlet áramuk van, azt elektromos vízmelegítésre használják.

Ez a rendszer jól mutatja a permakultúrás gondolkodást: nem egyetlen megoldástól várják az egész rendszer működését, hanem több, egymást kiegészítő energiaforrást használnak.

Az esővízből lesz a ház vize

A vízforrásuk elsősorban esővíz. A vizet olcsó, használt IBC-tartályokban gyűjtik, majd egyszerű szűrőrendszeren keresztül használják fel.

A vizet szivattyúval juttatják a házba, hogy a hálózati vízellátáshoz hasonló nyomást kapjanak. Steve megjegyzi, hogy megfelelő terepviszonyok mellett akár a gravitáció is elvégezhetné ezt a munkát.

A hulladék nem feltétlenül hulladék

A rendszer egyik legérdekesebb része a körforgás.

A konyhai és növényi szerves hulladék komposztba kerül. Az emberi ürüléket szintén komposztálják, majd a keletkező anyagot a talaj termékenységének javítására használják.

A fürdőből, mosdóból és zuhanyból származó szürkevíz egy nádágyas tisztítórendszerbe kerül. A nádágy megszűri a vizet, miközben élőhelyet biztosít különféle élőlényeknek. Innen a víz egy tóba jut, amely tovább tisztítja és tárolja azt, majd az öntözésben is szerepet kaphat.

A fa elégetéséből származó hamut szintén visszajuttatják a kertbe.

Így egy egyszerű körforgás jön létre:

esővíz → ház → szürkevíz → nádágy → tó → öntözés

és:

fa → hő → fahamu → talaj

illetve:

szerves hulladék → komposzt → talaj → élelmiszer.

A kert és az állatok együtt működnek

A kertben egyre több termést adnak a gyümölcsösök, és érnek a sövények is. Steve különösen fontosnak tartja a természetes, kissé „rendezetlen” területek meghagyását.

A család például nem irt ki minden csalánt. A csalánokon katicabogarakat találnak, amelyek levéltetvekkel táplálkoznak. Vagyis ami első látásra gyomnak tűnik, az valójában egy másik élőlény számára élőhely és táplálék.

A tyúkoknak is fontos szerepük van. Kapirgálásukkal fellazítják és megtisztítják a talajt, eltávolítják a gyomokat, közben pedig trágyázzák is azt. Egy elhanyagolt vagy előkészítés alatt álló területet így a tyúkok segítségével készítenek elő a későbbi termesztéshez.

Steve számára az állattartásnál alapvető szempont az állatjólét. A saját kertben nevelt állatok esetében tudják, mit ettek, hogyan éltek, és az élelmiszernek alig van szállításból eredő „élelmiszerkilométere”.

Nem elég megtermelni – meg is kell tartani

Steve szerint a saját élelmiszer-termelés egyik nehézsége nem feltétlenül a termesztés, hanem a termés megőrzése és tartósítása.

Például a paradicsomból nagy mennyiségben passata készül. Üvegekben tartósítják, és még évekkel korábbról is maradnak elrakott készleteik.

Ez azt jelenti, hogy a kert nemcsak friss zöldséget ad: a jó termésből tartós élelmiszerkészlet is létrehozható.

A természet nem steril kert

Steve szerint az emberekben erős a késztetés arra, hogy mindent rendben és tisztán tartsanak. A természet azonban nem így működik.

A beporzóknak és más hasznos élőlényeknek szükségük van olyan területekre, amelyeket az ember nem „takarít ki”. A vadabb részek, sövények, csalánosok és egyéb növényfoltok menedéket adnak a rovaroknak, madaraknak és más élőlényeknek.

Ezért a Lackan Cottage-nál tudatosan meghagynak bizonyos részeket.

Nem minden növényt kell kivágni csak azért, mert nem mi ültettük el.

A legfontosabb erőforrás: a tudás

Steve és Claire a Lackan Cottage-ot eredetileg nagyon kevés pénzből kezdték kialakítani. Használt, újrahasznosított és helyi anyagokat kerestek.

A ház felújításánál és az építkezéseknél használtak például szalmabálát, természetes vakolatokat, döngölt föld jellegű építési technikákat és zöldtetőt. A zöldtető egyik előnye, hogy a hagyományos tetővel szemben kevesebb karbantartást igényel.

Steve szerint a kevés pénz nem feltétlenül hátrány: arra kényszeríti az embert, hogy kreatívabb legyen, újrahasznosítson, kérdezzen és megtanuljon dolgokat saját maga megoldani.

Önellátás helyett ellenálló képesség

A Lackan Cottage egyik legfontosabb gondolata a reziliencia, vagyis az alkalmazkodó- és ellenálló képesség.

Steve szerint nem az a cél, hogy mindenből száz százalékban önellátók legyenek. Sokkal fontosabb, hogy ha valamilyen rendszer kiesik, ne omoljon össze az egész életük.

Ha nincs elektromos hálózat, legyen más energiaforrás.

Ha nincs vezetékes víz, legyen esővíz.

Ha nincs bolt, legyen saját élelmiszer.

Ha valami elromlik, legyen olyan tudásuk és szerszámaik, amelyekkel meg tudják javítani.

És ha egy ember nem ért valamihez, legyen körülötte közösség, amelynek más tagjai más dolgokhoz értenek.

Ezért Steve számára a valódi önállóság nem az elszigetelődést jelenti, hanem az egyéni és közösségi tudás összekapcsolását.

A Lackan Cottage mint „2040-es ház”

A videó egyik legerősebb gondolata, hogy Steve úgy mutatja be a farmot, mintha már most egy 2040-ben elképzelt otthon lenne.

Egy olyan ház, amely:

• saját energiát termel,
• a napot és a szelet használja,
• helyben termelt tüzelőanyaggal is fűthető,
• esővizet gyűjt,
• tisztítja a szürkevizet,
• komposztálja a szerves hulladékot,
• élelmiszert termel,
• élőhelyet biztosít rovaroknak és madaraknak,
• helyi és természetes építőanyagokat használ,
• és közben megtanítja a benne élőket arra, hogyan működik az egész rendszer.

Steve szerint ehhez nem feltétlenül kell egy hold föld. Ugyanezt a gondolkodást egy kis kertben, egy udvaron vagy akár egy bérelt területen is el lehet kezdeni.

Néhány napelem, esővízgyűjtő, komposztáló, néhány burgonya zsákban, bab a kerítésen, egy kis tó, jobb szigetelés, helyi anyagok használata és a szomszédokkal kialakított kapcsolat – ezek önmagukban apró lépések.

De ha összekapcsoljuk őket, rendszerré válnak.

A Lackan Cottage története ezért nem egyszerűen egy off-grid farm története. Inkább annak bemutatása, hogyan lehet egy házat és egy kisgazdaságot úgy megtervezni, hogy minél több szükségletet helyben elégítsen ki, miközben a hulladék erőforrássá, az energia több forrásból származó rendszerré, a kert pedig élelmiszertermelő és élőhelyet biztosító ökoszisztémává válik.

5. Lab’Arca 6-8 lakóval együtt élő permakultúrás kert – Olaszország

Lab’Arca – amikor a gazdaság már nemcsak farm, hanem közösség
Az olaszországi Romagnában, Meldola közelében van egy több mint öt hektáros terület, amelynek története talán azért különösen érdekes számunkra, mert itt a permakultúra már nem egyszerűen kertészeti módszer. Itt a föld, a ház, az állatok, az energia, a víz, az oktatás és az emberek együtt alkotnak egy rendszert. A hely neve Lab’Arca, és a névválasztás sem a véletlen műve. A birtok egy folyó közelében található, ahol régen nem volt híd, az itt álló épület pedig egykor a révész háza volt, aki csónakkal – vagyis bárkával – szállította át az embereket és az árukat a túlpartra. Ma már egészen másféle átkelés történik itt: egy olyan életforma felé próbálnak utat találni, amelyben kevesebb külső erőforrásra van szükség, a lehető legtöbb anyag helyben marad a rendszerben, és az ember nem a természetből kivett erőforrások fogyasztójaként, hanem annak szerves részeként jelenik meg.

Öt hektár, egy régi ház és egy hosszú kísérlet
A Lab’Arca központja egy 1700-as évekből származó, felújított parasztház, ahol Pietro Luciano Venezia és családja körülbelül huszonöt éve él, és ez idő alatt fokozatosan alakították át a birtokot. Nem egyetlen nagy beruházással vagy egy előre elkészített, tökéletes terv azonnali megvalósításával haladtak, hanem évről évre, organikusan fejlődtek. A meglévő épületekből, erdőből, földből, vízből, állatokból és emberi munkából fokozatosan formálták ki azt a rendszert, amely ma működik. A Permaculture Association szerint a hely egy kiforrott permakultúrás gazdaság Romagna térségében, így bekerült a szervezet látogatható projektjei közé is. Ez a példa jól mutatja, hogy a permakultúra egyik legérdekesebb tulajdonsága éppen az, hogy nem igényel egyszerre hatalmas tőkét; el lehet kezdeni egyetlen ágyással, egy komposztálóval, néhány gyümölcsfával, tyúkkal vagy egy esővíztartállyal. Idővel az egyik részrendszer elkezd kapcsolódni a másikhoz, és a különálló elemek helyett egyszer csak egy összefüggő, működő gazdaság képe rajzolódik ki.

„Egy elemnek több funkciója legyen”
A gazdaság egyik legfontosabb alapgondolata rendkívül egyszerű: egyetlen elem ne csak egyetlen feladatot lásson el. Pietro erre példaként egy fatüzelésű, vízteres konyhai tűzhelyet említ, ahol ugyanaz az energiaforrás egyszerre főz, fűti a házat, meleg vizet biztosít, télen pedig a ruhák szárításában is szerepet kap. A tűzifa ráadásul nem vásárolt alapanyag, hanem a saját erdő gondozása során keletkező faanyagból származik. A permakultúrás gondolkodásban az erdő tisztításakor keletkező különböző méretű anyagok mind megtalálják a maguk helyét: a vastagabb ágakból tüzelő lesz, a vékonyabbakból ösvényeket alakítanak ki, a kéreg mulcsként szolgál, a hamu pedig talajjavításra vagy a baromfi környezetének kezelésére használható fel. Ez óriási különbség a hagyományos szemlélethez képest, ahol a fát gyakran hulladékként kezelik, hiszen itt a faanyag különböző formákban és funkciókban vándorol tovább a rendszerben.

A víz megérkezik egyszer, majd eltűnik
A vízzel kapcsolatban is hasonlóan rendszerszinten gondolkodnak a birtokon. A háztetőkről összegyűjtik az esővizet, és két saját kúttal is rendelkeznek, így a vízellátásban sem kizárólag a központi hálózatra támaszkodnak. Pietro beszámolója szerint a vízfogyasztást igyekeznek a minimálisra csökkenteni, miközben a területen kertet, állatokat és különböző növénykultúrákat tartanak fenn. A megközelítés ugyanaz, mint az energiánál: amit már egyszer megszereztek, azt a lehető legtöbb célra fel kell használni. A víz náluk nem egyszerűen bejön a csövön és kimegy a lefolyón; a tetőről érkezik, tárolhatóvá válik, felhasználják, majd a talajba és a növényekbe kerülve folytatja útját, ezáltal egyre kevésbé kell rá külső, importált erőforrásként tekinteni.

A kert, a gyümölcsös és a tyúkok ugyanannak a rendszernek a részei
Lab’Arcán a veteményes, a gyümölcsös és a szántóföldi növénytermesztés szoros egységben működik; búzát, lucernát, zöldségeket és gyümölcsöket termesztenek, miközben az állatok sem elkülönített termelési egységként jelennek meg. Különösen fontos és hangsúlyos szerepet kapnak a tyúkok, amelyek a tojásadáson túl kapirgálnak, elfogyasztják a konyhai maradékokat, és értékes trágyát termelnek. Ez a trágya a komposztálási folyamatokon keresztül visszakerül a kertbe, így a konyhai maradékból a tyúk, a trágya, a komposzt és a kert érintésével végül újra élelmiszer válik, vagyis a kör teljesen bezárul. Ez természetesen nem jelent tökéletesen zárt, külvilágtól független csodarendszert, a lényeg sokkal inkább az, hogy minél kevesebb dolog váljon hulladékká, és minél több kapjon új funkciót. A tyúktartással kapcsolatos tapasztalataik annyira mélyek, hogy Pietro Venezia és Andrea Minchio külön könyvet is írtak a témában, 2026 áprilisában pedig gyakorlati képzést is szerveztek Lab’Arcán a természetes, családi tyúktartásról.

A gazdaság, amelyből iskola lett
Egy idő után egy ilyen sokrétű hely már nemcsak termel, hanem tanítani is kezd. Lab’Arca az évek során számos oktatási és közösségi programnak adott otthont: erdei iskola, színházi iskola, gyermekprogramok, erdei rendezvények, valamint permakultúrás képzések és gyakorlati tanfolyamok is megjelentek a birtok életében. Ez a minőségi változás azért lényeges, mert egy felépített rendszer értéke nem kizárólag a megtermelt zöldség mennyiségében mérhető. Egy gazdaság az élelmiszer-termelés mellett egyben iskolává, bemutatóhellyé, kísérleti területté, találkozóhellyé, közösségi térré és tudásközponttá is válhat, és a Lab’Arca pontosan ebbe az irányba fejlődött tovább. A Permaculture Association éppen ezért olyan mintaprojektként tartja számon, ahol a permakultúrás elvek a mindennapi életben közvetlenül megtapasztalhatók.

És ekkor történt valami még érdekesebb
A gazdaság idővel nemcsak az oktatás, hanem a lakhatás terén is szintet lépett, és lakóközösséggé alakult. Pietro Venezia a Terra Nuova 2025-ös riportjában beszámolt arról, hogy néhány éve cohousing, azaz csoportos lakhatási formában élnek, mivel a saját családjuk mellé egy másik család is beköltözött a birtokra. A csatlakozó lakótárs ráadásul maga is permakultúrás képzettséggel rendelkezik, így nem csupán lakóként van jelen, hanem elméleti tudásával és gyakorlati munkájával is gazdagítja a projektet. Ez a lépés új távlatokat nyitott, hiszen a korábbi alapvető kérdést – miszerint hogyan működjön együtt a föld, a víz, a növény és az állat – felváltotta egy sokkal összetettebb kihívás: hogyan tud hatékonyan és békésen együttműködni több család ugyanazon a rendszeren belül?

Nem minden közös – és éppen ettől működhet
A cohousing lényege nem az, hogy a résztvevők mindent kényszerűen együtt csinálnak, sőt a működőképesség titka éppen a privát és a közös szférák egyensúlyában rejlik. A saját otthon és az önálló családi élet érintetlen marad, miközben megoszthatók azok a rendszerek, amelyek fenntartása egyetlen háztartás számára túl nagy anyagi vagy fizikai megterhelést jelentene. Ilyen a fűtés, az energia, a vízrendszer, a kert, a gyümölcsös, az állatok, a szerszámok, a tudás és természetesen maga a mindennapi munka. Ez pontosan ugyanaz az elv, mint amit a gazdaság elemeinél láthattunk: miért kellene minden családnak külön traktort, gyümölcsöst, komposztálót, tyúkólat vagy nagy energiaigényű rendszereket fenntartania, ha ezeket közösen, sokkal hatékonyabban is lehet működtetni? A közösség így a társasági formán túl egy valódi erőforrás-megosztó rendszerré válik.

A közösség maga is „termel”
Ez talán a projekt legfontosabb tanulsága, hiszen a gazdaságokban hajlamosak vagyunk csak a kézzelfogható javakat – a tojást, a zöldséget, a gabonát vagy a tűzifát – számolni. Egy jól működő közösség azonban másfajta, láthatatlan értékeket is termel, mint amilyen az idő, a tudás, a biztonság, a segítség, a figyelem, a munkaerő és a közös tapasztalat. Ha valaki megbetegszik, a többiek átvállalják a feladatait; ha valaki ért a növényekhez, taníthatja a társait; ha állatorvos vagy pedagógus van köztük, az az állatok gondozásában vagy az oktatási programokban válik értékké, míg az építési-karbantartási ismeretek a ház megóvását segítik. A permakultúra ezért nem áll meg a kerttervezésnél: a társadalmi kapcsolatokat is egyfajta élő rendszerként kezeli, amelyben felismerik és összehangolják az egyének képességeit, szükségleteit és korlátait.
A kevesebb pénz nem feltétlenül jelent kevesebb lehetőséget
Lab’Arca történetében az is figyelemre méltó, hogy a létrehozásához nem volt szükség hatalmas induló tőkére. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a birtok ingyen működik, hanem azt, hogy a döntések során a fő kérdés sosem az volt, mit kell megvásárolni, hanem az, hogy mi áll már most is rendelkezésre helyben. A meglévő erdő, a fa, az ágak, a hamu, a trágya, az esővíz, a konyhai maradék, a föld, valamint az emberi munka és tudás megfelelő sorrendben történő összekapcsolásával egy olyan rendszer jött létre, amely minimális külső inputot igényel. Ez a szemlélet létfontosságú a kisgazdaságok számára, amelyek ritkán tudják megfizetni a drága nagyüzemi technológiát, de kreativitással sok mindent képesek másképp megoldani: talán nem gyorsabban vagy kényelmesebben, de egyszerűbben és a helyi funkciók összekapcsolásával.

Lab’Arca nem egy múzeum
A helyszín éppen azért rendkívül izgalmas, mert nem egy befejezett, statikus mintát mutat, amelyet szolgai módon le kellene másolni, hiszen a rendszer, a családok, a növények és a körülmények folyamatosan változnak. A 2023-as olaszországi árvíz például a Lab’Arcához tartozó mezőgazdasági területeket is súlyosan érintette: megsérült az üvegház, a veteményes nagy része víz alá került, és az öntözőrendszert is újjá kellett építeni. A gazdaság azonban a helyreállítás során sikeresen alkalmazkodott a csapáshoz, és a 2026-os beszámolók szerint a projekt időközben még tovább finomodott, a kert, a tyúkok, a komposzt és az oktatás pedig még szervesebb egységet alkot. Ez fontos lecke mindannyiunknak: a regeneratív gazdaság nem attól ellenálló, hogy érinthetetlen a károkkal szemben, hanem attól, hogy képes rugalmasan alkalmazkodni hozzájuk.

Egy újabb kör zárul be
Ha végignézzük a fenntartható gazdaságok fejlődési ívét, egyértelmű logikát láthatunk. Pākarakán esetében azt tapasztalhattuk, hogyan lehet egészen kis területen intenzív és magas értékű zöldségtermesztést folytatni; Hawaii-on láthattuk, miként vezethető vissza egy család élelmiszerigénye a saját élelmiszer-erdőjéhez; a Lackan Cottage pedig megmutatta, hogyan kapcsolható össze egy háztartáson belül a víz, az energia, a hulladék, a kert és az emberi tudás. A Lab’Arca mindehhez hozzáteszi a legfontosabbat: az emberek közötti kapcsolatot. Itt már túllépünk az egyéni családok önellátásán, és a fókuszba az kerül, miként élhet együtt több ember egy közös ökológiai és gazdasági térben, ahol a föld, a víz, a növény, az állat, az energia és a munka láncolata a közösséggel, az értékesítéssel és a megélhetéssel egészül ki. Ez az a pont, ahol világossá válik, miért több a permakultúra egyszerű kertészkedésnél.

Talán ez az a hely, ahová már érdemes személyesen is elmenni
Lab’Arca azért is különleges, mert nem egy távoli, múltbéli legenda: a projekt ma is él, lüktet, tanfolyamokat szervez és szerepel a Permaculture Association listáján, 2026-ban például gyakorlati baromfitartási képzést adtak a birtokon. Erről a szintről már nem elég csupán cikkeket olvasni vagy videókat nézni, ide érdemes személyesen elutazni. Látni kell a régi házat, az esővízgyűjtést, az erdőt, a tyúkokat, a veteményest és azt, hogyan használják fel többszörösen ugyanazt az energiát. A legfontosabb mégis az, hogy beszélgessünk azokkal, akik ezt működtetik. Mert a könyvekben le lehet írni a „közösség”, a „megosztott erőforrások” vagy a „permakultúrás cohousing” szavakat, de egészen más megélni egy olyan reggelt, ahol látjuk, ki eteti a tyúkokat, ki rak tüzet, ki tart órát vagy javít kerítést, és közben hogyan kommunikálnak egymással az itt lakók. Ezt a fajta együttélést nem lehet térképre rajzolni, ezt élni kell, és a Lab’Arca éppen azért a legfontosabb állomás, mert megmutatja: a végső cél nem egy tökéletesen elszigetelt, önellátó világ építése, hanem az, hogy úgy éljünk egy darab földön, hogy azzal a természet, az állatok és az emberek is egyaránt jobban járjanak. Ez már nem egyszerűen gazdálkodás, hanem maga az életforma.

Írta és szerkesztette Kertész Péter, Gizike (ChatGPT), Mimike (Gemini) segítségével.