Stefan Sobkowiak Mesterkurzusa

Titkos technika: a magok programozása

Mi az a titkos technika? Erről szeretnék mesélni. Néhány évvel ezelőtt, amikor Új-Zélandon jártunk egy túrán, nagyon szerencsés voltam, mert megláthattam egy úriembert, akit a legjobban úgy lehetne jellemezni, hogy kissé különc volt. És a különcség nagyszerű dolog, mert az ilyen emberek nem illeszkednek bele a megszokott formába. Ez az úriember Mr. Fred Fields volt. Szerencsém volt, mert szerintem meglátta bennem azt a fickót, aki a világ másik feléről, Kanadából érkezett, és arra gondolt: „Na jó, egy kicsit beszélhetek neki arról, amit csinálok.” Mr. Fields kidolgozott egy technikát, amelyet ő a magok programozásának nevezett.
Nagyon szerencsés voltam, mert megmutatta nekem az eredményeket is. Az egyik eredmény egyszerűen lenyűgözött: az előre „programozott” eukaliptuszmagokból fejlődött fák eredményeit hasonlította össze olyanokéval, amelyeket nem programoztak, és amelyeket 17 évvel korábban, pontosan egymás mellé ültettek. Az eukaliptusz Új-Zélandon meglehetősen gyorsan nő. Ott állt egy fa, ami körülbelül ekkora volt, és azt gondoltam: „Ez egy 17 éves fának egészen jó.” Ez volt a nem programozott fa. Mellette pedig ott állt a másik fa, pontosan ugyanabban a talajban, ugyanolyan körülmények között, ugyanannyi csapadékot kapva – minden paraméter megegyezett. És az a másik fa… hát, alig hittem a szememnek, akkora volt. Az egyik jól teljesített, a programozott fa viszont könnyedén a háromszorosára-négyszeresére nőtt. Csak álltam ott, és azt kérdeztem magamtól, hogy mi a világon történt itt, hiszen mindkét fa 17 éves volt.
Megmutatta azt is, hogy néhányat közülük már kivágtak, és furnérként értékesítették őket. A fát lefejtették furnérnak, és megmutatta nekem a növekedési évgyűrűket. Életemben nem láttam még olyat: minden egyes gyűrű körülbelül egy hüvelyk, vagyis 2,5 centiméter széles volt. Általában, amikor megnézed egy fa évgyűrűit, egészen szűk sávokat látsz, a mi éghajlatunkon néha kifejezetten szorosak. Ennél a fánál azonban egyik évről a másikra körülbelül egy hüvelyknyi törzsátmérő-növekedés történt. Évente egy hüvelyk! Ez teljesen elképesztő volt, ezért szerettem volna többet megtudni róla.

Mit jelent a magok programozása?

Fields ezután elmagyarázta, hogy egy mag – illetve pontosabban maga a növényfaj – a létezése során rengeteg különböző szélsőséges körülménnyel találkozott: különféle talajokkal, klímákkal és környezeti végletekkel. Ez azért van, mert ezek a fajok nem csupán ezer, tízezer vagy százezer éve léteznek. A legtöbb magnak valószínűleg több millió éves története van, és ez idő alatt mindenféle nehéz helyzetet túléltek. Fields szerint ezek alatt az évmilliók alatt a mag folyamatosan tapasztalatokat gyűjtött, és ez a tapasztalat beépült a genetikai kódjába.
Azt mondta, képzeljek el egy hatalmas kapcsolótáblát, egy egész falat, ami tele van kapcsolókkal. Ezek a kapcsolók jelentik a növény genetikai képességeit. Ha például egy növény a természetes elterjedési területének a legészakibb határán van, akkor a hidegtűrésért és a rövid tenyészidőszakért felelős kapcsolóknak bekapcsolva kell lenniük, különben a növény nem élné túl az ottani körülményeket. Ugyanez igaz a növény elterjedési területének déli szélsőségén is, ott a forró nyarak elviseléséhez szükséges tulajdonságok kapcsolóit kell felkapcsolni. Fields szerint képesek vagyunk a magot bizonyos értelemben irányítani vagy programozni, hogy előhívjuk belőle azokat a karakterisztikákat, amelyek nagyon előnyösek lehetnek, ha azt akarjuk, hogy a növény egy adott környezetben igazán jól teljesítsen.

Hogyan működik a módszer a gyakorlatban?

Az általa mutatott fák esetében azt mesélte, hogy egyszerűen a lehető legrosszabb talajt használta. A mi gazdaságunkban például ez a tiszta, fehér tengerparti homok lenne a legrosszabb talaj. Nem teljesen hófehér, de gyakorlatilag tiszta homok: nincs benne szerves anyag, és egyáltalán nem tartja meg a vizet (erről majd még beszélünk a talajoknál). Ez nem az a közeg, amelyben sok növény szívesen növekedne. Fields fogta ezt a talajt, és megtöltött vele egy cserepet. Mi általában szép, tápdús termesztőközegbe tesszük a magjainkat, ő viszont azt mondta: „Nem. Fogd a magot, és ültesd el a lehető legrosszabb talajba, amit csak találsz.” Ezután pedig adj neki szigorúan csak annyi vizet, amennyi feltétlenül szükséges ahhoz, hogy kicsírázzon és életben maradjon – semmivel sem többet.
Gondoljunk csak bele: láttunk már magot csírázni? Amikor a mag elindul, és először kibújik belőle valami, az első hajtás lefelé igyekszik. Ezt mindig is úgy értelmeztem, hogy a mag esetében eleinte nem is látod az eredményt, mert valami láthatatlan dolog történik a föld alatt. Úgy tűnik, mintha a mag meg sem mozdult volna, valójában azonban elküldte az első gyökerét lefelé. Fields szerint ez az első gyökér tulajdonképpen a környezeti érzékelő. Képzeljük el úgy, mintha a mag többi része azt kérdezné: „Hé, érzékelő, milyen odakint a helyzet?” Az érzékelő pedig körülnéz, és azt mondja: „Hmm, itt nagyon szegényes minden, alig van valami, és rendkívül száraz a környezet. Ez nem valami nagyszerű szituáció.” Erre a növény azonnal aktiválja, bekapcsolja a „nagyon száraz és nagyon rossz talaj” túlélési kapcsolóját.
Ezután két hónapig így neveled a növényt a cserépben, éppen csak a túlélés határán tartva. Majd fogod, és átülteted egy sokkal jobb talajba – persze nem nehéz sokkal jobb talajt találni annál, mint a lehető legrosszabb. És mi történik? A növény azt mondja: „Rendben, bennem be van kapcsolva a rossz talajhoz és a minimális vízhez való alkalmazkodás, szóval én a jég hátán is megélek.” Amikor pedig hirtelen egy normális talajba kerül, normális mennyiségű vízzel, teljesen elképed: „Hűha, micsoda bőség van itt! Ilyen körülmények között aztán igazán ki tudok teljesedni! Nem tudom, hogyan nyertem meg a lottót, de ki fogom hozni belőle a maximumot.” És a növény egyszerűen kirobbanóan fejlődik, ezért tudott 17 év alatt olyan hatalmas rönköt növeszteni.

A fordított programozás elkerülése

Ez a módszer rengeteg dolgot megértetett velem. Megértettem például, hogy amikor vásároltunk egy növényt, és elhoztuk a saját gazdaságunkba – ahol homokos vagy kavicsos a talaj –, miért csak sínylődött, és miért nem volt képes igazán fejlődni. Mi ugyanis az ellenkezőjét csináltuk, vagy legalábbis olyan növényt vásároltunk, ami fordított irányban volt programozva. A legtöbb termesztő ugyanis a lehető legjobb, legtáp dúsabb talajban indítja el a növényeit, hogy gyorsabban fejlődjenek és hamarabb eladhatóak legyenek. Ez teljesen rendben is van, mindaddig, amíg a vevő is hasonlóan jó vagy még jobb talajba ülteti át őket. Ha viszont a növénynek visszafelé kell lépnie – vagyis bőségre lett programozva, de később kevesebbet kap –, akkor pontosan azt a sínylődést fogjuk látni, amit mi is tapasztaltunk. Ez így teljesen logikus.
Ha magról szaporítasz, a közvetlen helyre vetés azért jó, mert a növény kénytelen azon a helyen fejlődni, ahol a tényleges körülmények vannak. De te magad is kísérletezhetsz Mr. Fields módszerével: néhány magot programozol, néhányat pedig nem, és egymás mellé ültetve összehasonlítod őket. Ez az egyik következő kísérletem, amit el akarok végezni, különösen fákkal és gyümölcsfákkal. Szeretném látni, mi minden lehetséges, mert a magokban rengeteg olyan potenciál rejlik, ami nincs feloldva. Úgy gondolom, hogy egyes gyümölcsfáknál akár a kétszeresét, ötszörösét vagy tízszeresét is elérhetjük a megszokott eredményeknek, ha olyan dolgokat teszünk, amelyek nem részei a közismert gyakorlatnak.
Ezért érdemes fontolóra venni a magok programozását, és mindenképpen elkerülni a fordított programozást. Ha tálcákban indítod a magokat, legalább olyan talajt használj, mint amilyen a végső helyükön várja őket, vagy próbáld meg egy kicsit még rosszabb talajban kezdeni a nevelést. Képzelj el egy paradicsomnövényt, ami 3-3,5 méter magasra nő, és több mint 220 kiló paradicsomot terem – ez teljesen lehetséges. De ha évelő növényekkel dolgozol, ott megvan az a luxusod, hogy két hónapig programozhatod őket a cserépben az átültetés előtt. Az évelő cserjéknél és a fáknál fog ez a módszer hosszú távon igazán tündökölni.

A talaj három legfontosabb építőköve

Ha azt mondom, hogy a talajnak három legfontosabb összetevője van, és te erre azt feleled: „Nem, nem az NPK (nitrogén, foszfor, kálium), én már túlléptem ezen”, akkor egyetértünk. Ha azt mondod, a talajnak szüksége van vízre és levegőre, az igaz, de ezeket én alapvető adottságként kezelem. Amire ezen túl szükség van a valóban vitális, éltető és egészséges talajhoz, az a következő három építőelem: a szén, a talajélet és az ásványi anyagok.

Az első a szén.

Itt van például egy kis biochar (bioszén) – ez a szén egyik legtisztább formája, amit a talajba tehetsz. Nem feltétlenül ez a fő szénforma, amiről beszélek, de ez is egy opció. A szén a leglényegesebb építőelem. Gondolj csak bele, mit eszel: valószínűleg rengeteg szénalapú élelmiszert fogyasztasz. Mik a cukrok? Mik a keményítők? Mik a zsírok? Mindegyik szénalapú vegyület, és mi magunk is szénalapú élőlények vagyunk. A szén az élet építőköve, ez kellett ahhoz, hogy az élet egyáltalán elindulhasson a bolygón.
Szerencsére egyre inkább távolodunk a szénalapú energiaforrásoktól a megújulók felé, de a természetben a szén továbbra is az élet elsődleges energiaforrása. A természet szénnel működik. Mondhatod, hogy a napfénnyel működik – és ez igaz is, a napfény működteti a fotoszintézist, aminek a fő feladata a cukrok létrehozása. Ezeket a cukrokat a növény a leveleken és a gyökereken keresztül adja le a környezetének; ezeket gyökérváladéknak (exudátumnak) nevezzük. De miért tenné ezt a növény? Miért adná le a nehezen megtermelt szenet a gyökérzónában? Azért, mert a természet nem pusztán NPK-val működik, hanem szénnel, és nekünk segítenünk kell ezt a folyamatot, hogy a szén táplálhassa a második fontos tényezőt: a talajéletet.

Az élő talaj és a mikroorganizmusok világa

A talajélet azért elengedhetetlen, mert egy élő bolygón élünk, és az életünket az élő talajnak köszönhetjük. A talaj nem egy halott közeg. Azt mondják, egyetlen teáskanálnyi egészséges talajban több mikroorganizmus él, mint ahány ember lakik a Földön. Ha belegondolsz, minden egyes kis lepergő talajszemcse olyan, mintha egész országnyi népesség élne rajta, ami teljesen elképesztő.
Ma már a technológiának köszönhetően sokkal közelebbről és mélyebbre tudunk tekinteni ebben a világban. Kicsit olyan ez, mint az Eredet (Inception) című film: látsz egy rovart, ráközelítesz, és észreveszed, hogy rengeteg kisebb parazita és lény él azon a rovaron. Még közelebb mész, és látod a gombákat és baktériumokat, amik a rovaron élő lényeken élnek. Még tovább zoomolsz, és feltárulnak a micélium fonalai, a hifák, sőt a rajtuk élő vírusok és viroidok. A határt csak az szabja meg, hogy a műszereinkkel meddig vagyunk képesek ellátni. A szén tehát azért kell, hogy táplálja ezt a nyüzsgő talajéletet.

Az ásványi anyagok szerepe

A harmadik pillér az ásványi anyagok fractionja. A szén és a talajélet remekül működnek együtt, de szükségük van egy katalizátorra, ami segít a szintézisben, a fehérjék és a különböző elemek felépítésében. Minden növénynek szüksége van egy kevés molibdénre, mangánra, vasra és számtalan egyéb elemre, amelyek az ásványi részekben találhatóak meg. Mit mond a Biblia? Porból lettünk, és porrá leszünk. Mi a por lényege? Egyszerűen finomra őrölt kőzet. Ezek a kőzetekben lévő elemek válnak elérhetővé a növények és a mikroorganizmusok számára, és ez az az áthidaló kapocs, ami segít a szénnek összekapcsolódni az élettel, hogy egy igazi, működő egészet alkossanak. Ez a három legfontosabb építőelem, és a tanfolyam során mindegyikbe mélyebben is beleásunk majd.

A térbeli elrendezés: vízszintes és függőleges triók

Korábban beszéltünk a növénytársítási „triókról”. Ezeket én vízszintes trióknak nevezem, mert a fák egymás melletti elrendezésére vonatkoznak (1-2-3). A második tervezési koncepció a rétegek kialakítása, vagyis a függőleges triók, más néven a biodiverzitás növelése. Ez arról szól, hogy extra sokféleséget és rétegeket adunk hozzá a triók alapgondolatához. A vízszintes mintánk ugye úgy néz ki, hogy: nitrogénmegkötő fa – gyümölcsfa – gyümölcsfa; vagy nitrogénmegkötő – gyümölcs – diófajta; esetleg nitrogénmegkötő – dió – dió.
A függőleges trió esetében az első réteget maguk a lombkoronaszintet alkotó fák jelentik. A második réteg pedig minden, ami ez alatt helyezkedik el. Valójában ez inkább egy „trió plusz egy” modell, mert a gyakorlatban négy réteggel dolgozunk. A cserjeszintben fánként két, négy, vagy akár hat cserjét is elhelyezhetünk. Felmerülhet a kérdés, hogyan fér el hat cserje egy fa alatt. Ha egy teljes méretű, hagyományos, nagy gyümölcsfáról van szó, azon simán elfér ennyi, de mi most célozzunk meg fánként két cserjét – én erre a modellre törekszem. Ez úgy néz ki, hogy van egy cserje az egyik oldalon, középen a fa, és egy másik cserje a túloldalon. Ez a második rétegünk.

Hasznos cserjék a gyümölcsfák alatt

A cserjeszintben az egyik nagy kedvencem a köszméte (egres). Nagyon szeretem az íze miatt, de azért is, mert kiválóan terem árnyékban és félárnyékban is, míg a tűző napot nem kedveli. Ezért tökéletes választás a fák alatti részre, arra a területre, amit a konvencionális ügyi gyümölcsösökben sávosan le szoktak gyomirtózni, hogy semmilyen vegetáció ne maradjon ott. Mi viszont kifejezetten akarunk oda növényzetet, hiszen ha üresen hagyjuk, a természet úgyis benöveszti valamivel. Irányítsuk hát ezt a növekedést olyan dolgok felé, amiket mi szeretnénk hasznosítani.
A fekete ribizli szintén jó választás, ez a második opcióm. Ez is elviseli a félárnyékot, bár egy kicsit több napfényt igényel. Ha azt látod, hogy a fekete ribizlid alig terem, akkor valószínűleg már túl nagy árnyékot kap: ilyenkor vagy meg kell metszeni a felette lévő gyümölcsfát/nitrogénmegkötő fát, vagy át kell ültetni a cserjét a fa naposabb, déli oldalára. A piros ribizli az első években nagyon jól működik, de a hatodik-hetedik év környékére, amikor a fák koronája teljesen összezár, a piros ribizlinek már túl sötét lesz a környezet, és a termése visszaesik. Ez az én személyes megfigyelésem az árnyéktűrésükről.
Használhatunk még haskap bogyót (más néven mézbogyót vagy ehető loncot) is, ami ma még kevésbé ismert, de kiváló növény. Jól bírja a félárnyékot, de a köszmétével ellentétben a tűző napon is remekül terem. Az arónia (fekete berkenye) szintén opció, de ez elég magasra, akár másfél méteresre is megnőhet, ami már kissé sok a cserjeszinthez, ahová inkább a 90-120 centis növényeket preferáljuk. Megfelelő körülmények között a tőzegáfonya vagy az alacsony növésű áfonya is szóba jöhet részleges árnyékban. A fanyarka (Saskatoon bogyó) szintén nagyszerű, de mivel idővel akár 3 méteresre is megnőhet, én ma már inkább fahelyre ültetem őket: lassan nőnek, de felnőve nagyon megérik a helyet.
Az utolsó két növény technikailag nem cserje, de a térfogatuk miatt ebbe a rétegbe sorolom őket. Az egyik a málna, ami ugyan sarjakat és vesszőket nevel, de pont akkora helyet foglal, mint egy cserje. A másik az évelő rebarbara. Sokat ültettem belőle, de tíz év tapasztalat után azt látom, hogy a fák alatti félárnyékban hosszú távon nem tud elég energiát felhalmozni a nyár folyamán ahhoz, hogy tavasszal igazán robbanásszerű, erőteljes hozamot produkáljon. Az első 8-10 évben remekül működött, utána viszont már inkább csak stagnál, így ezt érdemesebb egy rövidebb távú kultúrának tekinteni a fák alatt, vagy inkább a fák déli oldalához közelebb ültetni.

Az évelő növények rétege és a talajlakó férgek

A harmadik réteget az évelő növények alkotják. Úgy tervezem, hogy minden egyes fa alatt 16 darab évelő növény kapjon helyet. Ez a szám természetesen nálad változhat, nálunk ez a fák közötti 8 lábas (kb. 2,4 méteres) tőtávolságból adódik. (A tanfolyam későbbi részében részletesen elmagyarázom a térközök művészetét és tudományát, szóval ne vedd ezt a nyolc lábat készpénznek.) A lényeg az, hogy nagyjából lábanként (30 centinként) szeretnék egy-egy évelő növényt látni.
Ez a sűrűség puszta megfigyelésből és a szerencsés véletlenből fakad. Észrevettem ugyanis, hogy a mulcs folyamatosan eltűnik a növények körül, és ez a földigiliszták munkájának köszönhető. Ha egy évelő növény tövénél van egy gilisztajárat, a giliszta onnan nagyjából 15 centiméteres körzetben merészkedik ki a felszínre, hogy behúzkodja a szerves anyagot. Ha a következő növény és járat 30 centire van, akkor a két járat hatósugara (15+15 cm) pontosan összeér, és a giliszták a teljes felületet tökéletesen lefedik és karbantartják. Mivel mi lyukakkal ellátott műanyag talajtakaró fóliát használunk, ezek a távolságok nagyon fixek, de bármilyen más mulcsnál is ugyanebben a tartományban működnek hatékonyan a giliszták. Ráadásul a legtöbb évelő növénynek is pont ideális ez a 30 centis térköz.

Miért imádják a gyümölcsfák a fokhagymát?

Az évelő réteg alapját a hagymafélék alkotják. Van egy híres kertészeti könyv, aminek az a címe, hogy A rózsák szeretik a fokhagymát. Milyen családba tartoznak a rózsák? A rózsafélék közé. És milyen családba tartozik szinte az összes fontos gyümölcsfánk, mint az alma, a körte, a szilva, a cseresznye vagy az őszibarack? Mind a rózsafélék (Rosaceae) családjába tartoznak. Ha a rózsák szeretik a fokhagymát, a gyümölcsfáink is imádni fogják a hagymaféléket (Alliumokat).
Éppen ezért rengeteg egyiptomi sétáló hagymát, metélőhagymát (snidlinget) és fokhagymás snidlinget használok a fák alatt. Ha csak egyetlen új növényt szeretnél kipróbálni, az a fokhagymás snidling legyen: zseniális növény, szinte teljesen kiválthatod vele a fokhagymát a konyhában. Ültethetünk még évelő újhagymát, medvehagymát vagy vadfokhagymát is. A lényeg, hogy bármilyen hagymaféléd van, ültess belőlük minél többet a gyümölcsfák alá. Hogy jön ki a 16-os szám? A fa sorának mindkét oldalán fut egy-egy sor évelő, oldalonként 8-8 darab, ami összesen 16.
Ebbe a zónába fűszernövényeket is teszünk: kakukkfüvet, rozmaringot, zsályát, sőt levendulát vagy egyéb gyógynövényeket is. Érdemes kísérletezni velük, ide-oda ültetni őket, hogy megtaláld, a fa melyik oldalán érzik magukat a legboldogabbnak, és ha megvan a tökéletes zóna, ott kell őket szaporítani. Tehetünk még ide évelő zöldségeket, mint a tengeri káposzta, az évelő rukkola, vagy ehető virágokat, például sásliliomot. Ez a réteg a diverzifikációról szól, itt tudod a legjobban növelni a sokféleséget.

A negyedik réteg: kúszónövények a nitrogénmegkötőkön

Bár a modellt triónak hívjuk, valójában van egy negyedik rétegünk is, ezért hívom „trió plusznak”. (Akár a gombákat is vehetnénk külön szintnek, de maradjunk az egyszerűségnél.) A negyedik réteg a futó- vagy kúszónövények szintje. A gyümölcsösben lévő nitrogénmegkötő fáinkra ráfuttathatunk egy teljes függőleges réteget, ami számomra egy hatalmas „hűha” élmény volt. A mi klímánkon a homoktövis az egyetlen olyan nitrogénmegkötő fa, ami egyben gyümölcsöt is terem (és abból is csak a nőivarú egyedek), a többi nitrogénmegkötőnk önmagában nem hoz ehető termést. Ha viszont futtatunk rájuk valami mást, azzal óriási lépést teszünk előre.
A két legfontosabb kúszónövényünk a szőlő és a kivi. Az a célunk, hogy minden egyes nitrogénmegkötő fára (és nem a gyümölcsfákra!) jusson legalább egy tő kúszónövény. Ezt az elején elrontottam: minden fára tettem kúszónövényt, és gyorsan rá kellett jönnöm, hogy ez hiba. Emlékszem, egy futóbab – ami ráadásul csak egy egynyári növény – olyan hihetetlenül agresszíven és dúsan futott fel az egyik almafára, és olyan tömegű babot termett rajta, hogy a nyár végére az almafa törzse szabályosan kettéhajlott a súly alatt. Megtanultam a leckét: ne futtass kúszónövényt a gyümölcsfáidra. A nem termő nitrogénmegkötőkre – mint a lepényfa, a fehér akác vagy a keskenylevelű ezüstfa – viszont bátran teheted a szőlőt vagy a kivit. Mi kísérletezünk egy tő szőlővel, egy tő kivivel, sőt a kettő kombinációjával is egyazon fán. Ez fantasztikusan megdobja a terület produktivitását és diverzitását anélkül, hogy plusz helyet foglalna.

Brutális számok: hány növény kell egyetlen holdra?

Nézzük meg a matekot, mert a sokféleségnek ára van: rengeteg növényre lesz szükség. Számoljunk egyetlen acre-re, ami nagyjából 0,4 hektárnak felel meg. Az általunk használt térközzel egy ekkora területre 450 darab fát ültetünk el. Mivel minden fára jut két cserje, ez kapásból 900 darab cserjét jelent. És hány évelő növény kell? Fánként 16 darab. Ha összeszorzod a 450-et a 16-tal, az bizony 7200 darab évelő növényt jelent.
Jól teszed, ha elkezded megtanulni a növények szaporítását, mert ha mindet faiskolából akarod megvenni, az évelő réteg anyagi csőd lesz. Hány kúszónövény kell? Mivel csak a nitrogénmegkötőkre tesszük őket, és a 450 fából nagyjából 150 a nitrogénmegkötő, így legalább 150-200 tő szőlőre vagy kivire lesz szükségünk. Mindent összevetve ez minimum 8250 darab növényt jelent egyetlen holdnyi területen, ha mind a négy réteget teljesen ki akarod használni. Sokkolóan hangzik ez a több mint nyolcezer növény, de ha elhagyod az évelő szintet – ami a legtöbb darabszámot igényli –, még a fák, cserjék és kúszók kombinációja is több mint 1500 növényt igényel. Ezért mondom, hogy el kell sajátítanod a növényszaporítást; a tanfolyamon megmutatom, hogyan tudod ezt egyszerűen, olcsón, mint egy szakácskönyv receptjeit követve, saját magad megcsinálni.

Az öreg gyümölcsfák ifjítása és megújítása

A metszési feladatok egyik legszebb része egy öreg fa megújítása. A régi, hagyományos bio gyümölcsösünkben lévő almafák többsége már az életciklusa végéhez közeledik. Amikor egy fa hanyatlani kezd, két dolog történhet: vagy teljesen elpusztul, vagy ha a felső rész kezd nagyon rossz állapotba kerülni, a fa egy természetes túlélési reakcióként új, erőteljes hajtásokat indít el alulról, hogy megújítsa önmagát. Pontosan ezt a folyamatot szeretném most bemutatni: hogyan hozhatunk létre egy teljesen új fát egy öreg, halódó egyedből anélkül, hogy ki kellene rángatnunk a földből és újat kellene ültetnünk.
Itt van ez az öreg almafa. Néhány évvel ezelőtt hozott egy új hajtást a törzs alapjánál – ez az a pozíció, amit a legjobban szeretek, közvetlenül az oltás helye felett, szinte a földfelszínből kibújva. Meghagytam ezt a hajtást, és az elmúlt években szisztematikusan kitakarítottam körülötte minden olyan ágat a régi fáról, ami elszívta volna előle a fényt vagy a teret. Most elértünk arra a pontra, amikor dönteni kell: mi legyen a régi fával? Nyilván nem tartjuk meg örökre, de a kivágásának megvan a maga pontos menetrendje.
Nem szabad túl korán, drasztikusan tövig vágni az öreg fát, amíg az új hajtás még teljesen fiatalkori, vegetatív stádiumban van, és nem nevelt rendes koronaszerkezetet. Ez az új fa még nagyjából egy évre van a termőre fordulástól, alig van rajta virágrügy. Ha most vágnám le a felette lévő öreg fát, a hatalmas gyökérzetből feltörő összes energia ebbe az egyetlen vékony suhángba zúdulna bele, amitől az kezelhetetlenül, túl erőteljesen lőne ki felfelé. A megújítás során az a legjobb taktika, ha megvárod, amíg az új fa elkezd virágozni és érdemben teremni. Figyeld a csúcshajtás növekedését: ha még mindig 60 centimétert nő egy szezonban, az túl erős. Hagyom az öreg fát még egy szezonon át teremni, és majd télen, a nyugalmi időszakban fogom teljesen eltávolítani, amikor az új rész már készen áll a feladatra. Ez egy finom átmenet: az egyik fa fokozatosan elhalványul, míg a másik felerősödik.

Mit tegyünk, ha nem ideális a hajtás helyzete?

Mutatok egy másik példát, ami nem ideális. Itt a megújító ág nem a fa bázisánál jött elő, hanem magasan, fent a törzsön. Ez a fa már súlyos hanyatlásban van, valószínűleg egy korábbi jégvihar vagy egy túl drasztikus felső metszés miatt veszítette el az erejét. Ha ezt a magasból induló hajtást választanám új fának, akkor a vastag törzset magasan kellene elvágnom, ami egy hatalmas, nehezen gyógyuló sebfelületet hagyna maga után, ami egyáltalán nem szerencsés.
Ilyenkor az a trükk, hogy a felső vágással szándékosan arra kényszerítem a fát, hogy még lejjebb, a földhöz közel hozzon egy újabb rejtett rügyből hajtást. Ezzel ugyan veszítünk egy-két évet, és benne van a kockázat, hogy a fa teljesen elpusztul, de ha bejön, akkor egy tökéletes pozíciójú új fát kapunk, amit nem kellett újraültetni. A természet okos: ha érzi a bajt, megújítja önmagát, nekünk csak együtt kell működnünk vele, és megadni a teret az új hajtásoknak.

A végső vágás technikája

Ha az öreg fa teljesen elhalt, és az alulról jövő új fa már gyönyörűen hozza a virágrügyeket, eljött a tökéletes pillanat az átmenet lezárásához. Megmutatom, hogyan kell elvégezni a vágást a régi törzsön, hogy ne tegyünk kárt az új növényben. Először is, soha ne próbáld meg a vastag, nehéz törzset azonnal a tőnél elvágni. Először vágd vissza magasabban, hogy megszabadulj a korona súlyától és a feszültségtől. Így amikor a végső vágást végzed, semmi nem fog hirtelen lehasadni, megrepedni vagy letörni; egy szép, tiszta felületet kapsz.
A végső vágást közvetlenül az új fa elágazása felett, nagyjából 45 fokos szögben megdöntve kell elvégezni. Ez a dőlésszög azért fontos, hogy a csapadék ne álljon meg a vágási felületen, és a növény kérge (a kallusz) idővel szépen, körkörösen be tudja nőni és le tudja zárni a sebet. A vágás után finoman megformázhatod a széleket az élő kéregnél, hogy segítsd a gyógyulást. A megmaradó kis törzscsonk kifejezetten hasznos is lehet, mert kezdetben szilárd horgonyként, támasztékként szolgálhat, amihez hozzáköthetjük a fiatal, rugalmas új fát. A legvégén pedig ne felejtsd el visszatenni a törzsvédőt, mert ez a műanyag rács védi meg a fiatal fát télen attól, hogy a pockok vagy rágcsálók teljesen tönkretegyék a kérgét. Néhány év elteltével ez a seb olyan tökéletesen benő, hogy alig lehet majd észrevenni, hogy ott valaha egy másik fa állt.

Hogyan válasszunk telket a gyümölcsösünkhöz?

Az első és legfontosabb lépés a megfelelő ingatlan kiválasztása. Ha már van földed, akkor abból kell főznöd, amid van, de ha még csak most keresel, van néhány kritikus szempont, amit mérlegelned kell. A könyvemben két külön fejezetet szenteltem ennek: „Ne vásárolj farmot” és „Farmot keresve”. Ezek a fejezetek segítenek leszűkíteni a kört, mert rengeteg elhamarkodott, érzelmi döntést látok ezen a területen.
Az első kérdés, amit fel kell tenned magadnak: mit akarsz valójában csinálni? Biztos, hogy a növények és a fák a neked való világ, vagy sokkal jobban illenének hozzád az állatok? Ezt a különbséget már az elején tisztázni kell, mert a talaj és a terület kiválasztása szempontjából ez alapvető. Ha a növények mellett döntesz, ott sem mindegy, hogy áfonyát és málnát akarsz termeszteni, vagy gyümölcsfákat, mert mindegyiknek teljesen mások az ökológiai igényei. Az abszolút cél az, hogy megtaláld a lehető legjobb termőhelyet annak a konkrét kultúrának, amit a legnagyobb mennyiségben szeretnél termeszteni.
Ha például a cseresznye a fő profilod, akkor keress olyan régiót, ahol történelmileg és hagyományosan mindig is cseresznyét termesztettek. Ennek komoly oka van: az elődeink már kitapasztalták, hol ideálisak ehhez a feltételek. A cseresznye nem szereti a túl nagy hideget, jól bírja a meleget, de határozottan gyűlöli a pangó vizet. Egy ilyen cseresznyés területre kiválóan beilleszthető a szilva vagy a szőlő is, mert hasonlóak az igényeik. Ha viszont ugyanezen a helyen almát vagy körtét akarsz nagy mennyiségben nevelni, problémákba ütközhetsz. A mi gyümölcsösünkben az almák igényei szerint öntözök, mert abból van a legtöbb, de ez a vízmennyiség a cseresznyéknek már túl sok, így náluk a túlnyirkos talaj miatt különböző gombás betegségek ütik fel a fejüket. Ha visszavenmék a vizet, az jót tenne a cseresznyének, de megsínylené az alma, ami a fő bevételi forrásunk. Ezért kell még a telekvásárlás előtt pontosan tudnod, mi lesz a domináns növényed.

Ne vásárolj farmot érzelmi alapon!

Sajnos a legtöbb ember túlságosan fellelkesül: „Kiköltözöm vidékre és veszek egy gazdaságot!” – de fogalmuk sincs, mit fognak ott termeszteni. Nekik azt javaslom: ne vásárolj farmot azonnal. Inkább bérelj egy darab földet, vagy használd valaki másét, és próbáld ki magad. Ez az idő nem elvesztegetett energia, hanem egy befektetés abba, hogy kikristályosítsd, mit szeretsz csinálni a legjobban. Sokkal jobb így eljutni oda, hogy: „Most már pontosan tudom, mit akarok termeszteni, és azt is tudom, milyen adottságú föld kell hozzá.”
Amikor ingatlant keresel, az ellenőrzőlista a legjobb barátod, mert segít kikapcsolni az érzelmeket. Ha az ingatlanügynök vagy az eladó látja rajtad, hogy a fejedben már be is költöztél a házba, és teljesen beleszerettél a helybe, akkor nyert ügyük van: onnantól fogva nem tudsz alkudni, mert rettegni fogsz attól, hogy elveszíted a vágyott telket. Ha viszont van egy objektív listád, ahol pontozod a kritériumokat (vízbőség, vízminőség, kilátás, megközelíthetőség, szélvédelem), akkor össze tudod hasonlítani a helyszíneket. Az egyik telek kap 20 pontot a 25-ből, a másik 18-at, a harmadik csak 12-t. Ez segít racionális döntést hozni.
És ami a legfontosabb: személyesen kell elmenned és bejárnod a területet. A fotók alapján semmit sem lehet biztosan tudni. Ha elvégzed a megfigyelési tanfolyamomat, megismered a jelzőnövényeket. Csak végigsétálsz a telken, és a növények pontosan elárulják a talaj állapotát. Lehet, hogy a fotókon csodásan néz ki a rét, de élőben látod a jelzőnövényekből, hogy a terület valójában egy mocsaras, túl nedves zóna. Ha oda gyümölcsöst akarsz, holdanként (acre) legalább 500-1500 dollárt kell drénezésre, vízelvezetésre vagy komoly bakhátas talajmunkára költened. Megéri ez neked? Sokkal könnyebb a megfelelő növényt elültetni a megfelelő helyre, mint a helyszínt utólag görcsösen átalakítani a növény igényeihez. Yeomans a permanencia skáláján leírja, miket lehet megváltoztatni egy területen, de azt nem teszi hozzá, hogy ez milyen csillagászati összegekbe kerülhet. Ha szereted a házat, lakj ott, de ha a föld nem alkalmas gyümölcsfáknak, akkor ne erőltesd; termessz rajta vízi nősziromot vagy olyasmit, ami imádja a vizet. Néha a legfájdalmasabb, de legjobb döntés eladni a rossz adottságú telket, és keresni egy olyat, ami alkalmas a céljaidra, mert a nulláról felépíteni valamit egy jó helyen ezerszer könnyebb, mint egy rossz helyen folyamatosan küzdeni a természet ellen.

A permakultúra három alapvető etikája

A permakultúra lényege nem a technikákban, hanem a gondolkodásmódban rejlik, aminek az alapja három etikai pillér. Az első a Föld gondozása (Earth Care). Szeretnénk a bolygót jobb állapotban hátrahagyni, mint ahogy találtuk. Ha ezen a tanfolyamon veszel részt, biztosan te is aggódsz a környezetedért, és javítani szeretnél rajta.
Hadd nyissak ki itt egy gondolati dobozt: mi a véleményed a „fenntartható” szóról? Sokan szeretik, szerintem viszont a fenntarthatóság egy borzasztó kifejezés. Tudod miért? Mert a fenntartás azt jelenti, hogy konzerváljuk, szinten tartjuk azt, amit jelenleg csinálunk. Tényleg ez a célunk? Megelégszünk azzal, hogy a dolgok ne essenek még rosszabb állapotba? Nem! Mi azért dolgozunk, hogy javítsunk a helyzeten, hogy növeljük a produktivitást, hogy a Föld újra daloljon a bőségtől, az egészségtől és a harmóniától. A fenntarthatóság legfeljebb a javasolt abszolút minimum lehet, de a valódi fókuszunknak a regenerációnak (helyreállításnak) kell lennie. A regeneráció növekedést jelent: javítjuk a talaj, a levegő, a vizek egészségét és a környezet eltartóképességét. Olyan örökséget akarunk hagyni magunk után, ami jobbá tette a környezetünket, a szomszédságunkat, a városunkat.
A második etikai pillér az emberek gondozása (People Care). Hogyan gondoskodunk az emberekről? Úgy, hogy a Földet olyan jól és bőségesen gondozzuk, hogy az emberek ne szenvedjenek hiányt élelemben vagy alapvető erőforrásokban. A permakultúra elveinek alkalmazásával ez abszolút megvalósítható.
A harmadik pillér a fogyasztás korlátozása és a többlet igazságos elosztása (Fair Share). Itt tegyünk egy fontos különbségtételt: mi az, ami valóban szükséglet (need), és mi az, ami csak vágy (want)? A legtöbb modern probléma abból adódik, hogy ezt a kettőt teljesen összekeverjük. Valójában mire van szükséged a túléléshez? Élelemre, ruházatra és menedékre (lakhatásra). Ez a három alapvető szükségletünk, és az állatoknál is pontosan erre a háromra fókuszálunk. Nem azt kérdezzük, mit „szeretne” a tehén, hanem a valós szükségleteit elégítjük ki.
A többlet megosztásánál sokan azt mondják: nekünk nincs is feleslegünk, nincs túl sok semmiből. Képzelj el egy pitét: ha azt hiszed, a pite fix méretű, akkor féltékenyen fogod őrizni a saját szeletedet. De a permakultúrában a pite folyamatosan nő, a Föld eltartóképessége és bősége szinte korlátlan, ha jól kezeljük. És a többletet nemcsak a többi emberrel kell megosztanunk, hanem a természettel is! Mit teszel a tervezésed során a denevérekért, a halakért, a madarakért? Hogyan alakítod ki a birtokodat úgy, hogy abból a vadon élő állatok is részesüljenek a feleslegből? Ha ezt a hármat (Földgondozás, Embergondozás, Többletmegosztás) egyensúlyba hozod, a problémáid többsége magától megoldódik. David Holmgren A permakultúra lényege című írásában zseniálisan kifejti ezt a 3 etikát és a 12 tervezési alapelvet, mindenkinek ajánlom elolvasásra.

Hogyan kel életre a papírterv a gyakorlatban?

Nagyon izgalmas fázis, amikor az elméleti alapmodell kezd valódi formát ölteni a saját ingatlanodon. Eddig ugye kártyákkal játszottunk: logikai párokba rendeztük az elemeket, és térben egymás mellé tettük a funkcióbuborékokat (blobokat). Most viszont minden egyes kártyának valós méretet és alakot kell adnunk.
Vegyük például a zöldségeskertet. Mekkorára van szükséged a következő 5 évben? Mondjuk egy 20 × 20 láb (kb. 6 × 6 méter) nagyságú területre. Kiválasztod a formát: legyen négyzet. Most fogod ezt a négyzetet, és ráhelyezed a modelledre, oda, ahová logikailag tervezted (például közvetlenül a ház mellé). Ha a teljes telked 100 × 100 láb, akkor a 20 láb pontosan az egyötöde, így könnyen méretarányossá tudod tenni az ujjaid vagy a kezed segítségével. Nem kell belehalni a milliméteres precizitásba, a lényeg az arányok eltalálása.
Menj végig a többi kártyán is: az északi sövény egy meglévő, fix elem, annak az alakját nem bántod, csak jelölöd a kártyával. A garázs kártyája méretarányosan pontosan akkora, mint a valóságban. A ház alakja lehet, hogy időközben változott, hosszúkásabb lett. A pezsgőfürdő egy szép nagy négyzet lesz, amit a leglogikusabb módon a ház mellé, a kerti tó közelébe pozicionálsz. A kerti tó a kártyán eredetileg négyzetes volt, de a valóságban inkább egy elnyújtott, természetes formát adsz neki. A csendes elvonulási teret – Jane csendes terét – a háztól távolabb, de a tó partján helyezzük el, hogy a víz tükröződése is segítse a relaxációt. Az üvegház a ház déli oldalára kerül, szorosan a zöldséges zóna mellé, és alakját tekintve egy hosszú, keskeny téglalap lesz.
Amikor így méretarányosan kirakod az elemeket, rá fogsz jönni egy nagyon fontos dologra: a gyeped túl nagy, és rengeteg a kihasználatlan, elveszett tér. Ezért mondtam, hogy merj nagyot álmodni! Hirtelen azt látod, hogy sokkal több földed van, mint amennyire a funkciókhoz szükséged van. Mit kezdjünk a rengeteg felesleges fűfelülettel? Például beültetheted bogyós gyümölcsű cserjékkel közvetlenül a garázsbejáró mellett: hazaérkezel a kocsival, kiszállsz, és az első dolgod az, hogy legelszel néhány szem gyönyörű, friss áfonyát. Ősszel ráadásul az áfonyabokrok csodás vörösbe borítják a bejárót. Ezek a jól átgondolt funkcionális kapcsolatok teszik igazán élvezetessé a kertet.

A karbantartás kulcsa: az élek megfelelő tervezése

Tájépítész korom óta szinte fanatikusan figyelek az élekre (edges). Láttam ugyanis, hogy elképesztő energiákat lehet fektetni egy gyönyörű dizájn elkészítésébe, amit aztán a későbbi gondozás és karbantartás során teljesen tönkretesznek, pusztán azért, mert az élek nincsenek átgondolva. Az él minden olyan határvonal, ahol az egyik használati mód vagy növényborítás átvált egy másikba: a fű és az évelőágyás között, az ösvény és a cserjesor között, vagy a fák és a bokrok találkozásánál. Az élek minősége határozza meg, hogy a kert fenntartása egy álom vagy egy rémálom lesz-e.
Ha azt látom, hogy valaki órákon át zúg a szegélynyíróval (damilos kaszával) a kertben, az számomra a tervezési hiba egyértelmű jele. A szegélynyíró használata lényegében a rosszul kialakított élek miatti büntetés. Ha van szegélynyíród és rendszeresen használod, nem figyeltél oda az élekre. Pedig a megoldás egyszerű és tartós: használj térköveket vagy lapos köveket a fű és az ágyások találkozásánál. Ha leraksz egy sáv lapos követ, a fűnyíró kereke el tud futni rajta, így a fűnyíró késcsapágya az utolsó fűszálat is le tudja vágni a szegélynél, az évelők levelei pedig egyszerűen rálógnak a kőre.
A gyümölcsfák körül például hostákat (árnyliliomokat) alkalmazunk nagy, sűrű csoportokban: a hosták hatalmas levelei teljesen beárnyékolják a talajt, elnyomják a füvet, és a fűnyíróval egyszerűen be lehet tolni a levelek alá a gépet, így nem marad utána magas fűcsomó. A növény maga vagy egy jól elhelyezett kőszegély végzi el az élkezelést helyetted. A permakultúrás gyümölcsösünkben sok kilométernyi él található, ahol a gyep találkozik a fasorokkal. Ha ezt nekem damilos kaszával kellene gondoznom, nem állnék most itt, hanem éjjel-nappal kint kaszálnék. Én fekete műanyag talajtakaró fóliát használok a fasorokban, ami fixen elválasztja a füvet a kultúrnövényektől, a fűnyíróval pedig egyszerűen ráhajtok a fólia szélére. Ez a részletgazdag tervezés teszi a rendszert könnyen fenntarthatóvá.

A 80/20-as szabály a kertgondozásban

A karbantartás során hatványozottan igaz a Pareto-elv, vagyis a 80/20-as szabály. Eszerint a területed 80 százaléka csupán a munkaidőd 20 százalékát veszi el (például a nagy, egybefüggő fűfelületek gyors leírása fűnyíróval). A fordítottja viszont sokkoló: a kerted mindössze 20 százaléknyi területe fogja felemészteni az összes karbantartási időd 80 százalékát! És ez a kritikus 20 százalék szinte mindig a rosszul tervezett élekből és szegélyekből áll. Ha az éleket okosan, fűnyíróval könnyen megközelíthetőre tervezed, ezt a hatalmas időkiesést azonnal eliminálod.
Nálunk is van egy zóna, ami a formája miatt rengeteg időt vett el: a füves parkolónk és a benne lévő háromszög alakú cserjeágyások élei. Tavaly fogtuk magunkat, és fa paneleket fektettünk le a földre a szegélyek mentén, így a fűnyíró egy menetben, extra igazítás nélkül le tudja vágni a füvet, megszüntetve a külön pepecselést. Ha az évelőágyásodban folyamatosan gyomlálnod kell, az egyszerűen a növénysűrűség (denzitás) hiánya miatt van. Ha elég sűrűn ülteted az évelőket, a levelek összezárnak, nem hagynak fényt a gyomoknak, és a karbantartás drasztikusan lecsökken.
Végezzünk el egy gyors gyakorlatot: nézd meg a saját kertedet, és azonosítsd be, melyik az a terület, ami a legtöbb idődet rabolja el (lehet, hogy egy pici, de bonyolult alakú fűfolt vagy egy ritka ágyás). Ha ez megvan, írj le 3-4 ötletet, hogyan tudnád ezt a munkaidőt a tizedére csökkenteni. Amikor tízszeresére csökkented a karbantartási igényt, az alapjaiban változtatja meg a kerttel való kapcsolatodat. Tedd meg ezt a tervezési lépést most.

A háziállatok beillesztése: a csirke mint univerzális szövetséges

A nagyobb testű legelő állatok, valamint a ludak és pulykák után térjünk át a kisebb háziállatokra, elsősorban a csirkékre. A csirke a permakultúra abszolút nagykövete és univerzális állata. Még ha vegetáriánus vagy vegán életmódot folytatsz is, érdemes tojótyúkokat tartanod, a tojásokat pedig elajándékozhatod a szomszédoknak, mert a csirke jelenléte a gyümölcsösben felbecsülhetetlen. Kiváló kezdőállat, naponta ad valami kézzelfogható produktumot (a tojást), és elképesztő mennyiségű munkát végez el helyetted.
A csirke funkcionális diagramján látható, mennyi mindent csinál: összeszedi és feleszi a kártevőkkel teli, lehullott gyümölcsöket, kapirgálásával finoman lazítja és tisztítja a talajfelszínt, miközben folyamatosan nitrogénben rendkívül gazdag trágyát juttat ki. Ne becsüld alá a csirketrágya erejét! Egészen elképesztő látni, hogy azon a területen, ahol a csirkék akár csak egy-két hetet töltöttek, utána milyen hihetetlenül dús, sötétzöld és életerős fű növekszik. Ez az állat igazi szövetségesi hozzájárulása a rendszerhez, ami azonnal szemmel látható.

A mobil csirkeól és az állatok tisztelete

A csirketartás végtelenségig leegyszerűsített alapja egy jó mobil ól és kifutó, amit mi „penhouse”-nak hívunk. Ez egy két párhuzamos sínre (talpra) épített, könnyű, íves vázú építmény, ami mindkét végén nyitható, és felülről silófóliával van letakarva. A fólia zsenialitása, hogy a szezonnak megfelelően forgatható: nyáron a fehér oldala van kívül, hogy visszaverje a napot és hűvösen tartsa az ólat, kora tavasszal vagy késő ősszel viszont a fekete oldalát fordítjuk kifelé, ami magába szívja a hőt a hideg napokon. Télen is kint hagytuk őket ebben a rendszerben: az ól egyik végét teljesen lezártuk egy hőszigetelt fallal, a másik, nap felé néző végét pedig átlátszó fóliával fedtük le, ami egy miniatűr üvegházhatást eredményezett. Odakint mínusz 20 fok volt, az ól belsejében viszont stabilan mínusz 5 fokot mértünk – a szemüvegem azonnal bepárásodott, amikor bementem hozzájuk. Ennyire egyszerűen és olcsón biztosítható a komfortérzetük.
Itt szeretnék egy nagyon fontos dolgot megjegyezni: tiszta szívből gyűlölöm azt látni, amikor valaki koszos, elhanyagolt körülmények között tart állatokat. Ha a csirkék tolla ragad a kosztól és a saját ürülékükben kénytelenek gázolni, vagy ha a tehenek, juhok szőre rá van száradva a trágyától, az a rossz állattartás (animal husbandry) és a tisztelet hiányának egyértelmű jele. Ha nálad is ez a helyzet, akkor kérlek, inkább ne tarts állatokat, mert az állattartáshoz elengedhetetlen a mély tisztelet és empátia az élőlények iránt.
A csirkéinknek a mobil ólon kívül tiszta, friss vízre, jó minőségű takarmányra (mi bio szemes gabonakeveréket adunk nekik kiegészítésként) és ami a legfontosabb: grit-re, azaz apró zúzott kőre van szükségük.

A grit (zúzott kő) elengedhetetlen szerepe

A legtöbb baromfitartó elköveti azt a hibát, hogy nem ad elég zúzott követ a madarainak. Amikor 200 darab pulykánk volt, egy egész utánfutónyi sódert hozattunk nekik, és egyetlen szezon alatt az egészet az utolsó szemig megették! Mire jó a grit a pulykáknak, ludaknak, kacsáknak és csirkéknek? A madaraknak nincsenek fogaik, a táplálékot egy speciális, rendkívül erős izmos szervvel, a zúzával őrlik meg. Ez a tulajdonság egyenes ági örökség a dinoszauruszoktól: a dinoszaurusz-fosszíliák gyomortájékán is gyakran találnak ököl- vagy teniszlabda méretű sima köveket, amiket a táplálék összezúzására használtak.
A madarak nagyon válogatósak a kövek tekintetében: felveszik a csőrükkel, megforgatják, és ha az alakja vagy a textúrája nem megfelelő, eldobják. Amikor a pulykáinkat vágóhídra vittük, a mészárosok elképedve hívtak oda, mert még életükben nem láttak ekkora, szinte kőkemény zúzaizmokat. Mi szándékosan egész szemű kukoricát adtunk nekik, ami arra késztette őket, hogy még több követ egyenek meg, amivel a zúza szabályos házi malomként működve kukoricalisztté őrölte a magokat. A kövek egymáshoz és a magokhoz dörzsölődése során az állat szervezetében hatalmas mennyiségű esszenciális ásványi anyag szabadul fel.
Sokan azt hiszik, az osztrigahéj kiváltja ezt. Az osztrigahéj kalcium-karbonát, ami remek kalciumforrás a tojáshéjhoz, de nem tartalmazza azt a komplex ásványi palettát, ami egy természetes kőzetben megvan. Az ásványi anyagok jelentik a kulcsot a tápanyagdús élelmiszerekhez (nutrient-dense food). Ha az állat változatos kőzetből (például gleccserhordalékból vagy egy patakmeder vegyes kavicsaiból) származó grit-et eszik, a csontjai erősek lesznek, a tojáshéj tökéletes minőségűvé válik, a húsán keresztül pedig te magad is hozzájutsz ezekhez a létfontosságú mikroelemekhez. Ráadásul az állat trágyája is sokkal értékesebb lesz a talaj számára. Ha a talajból hiányoznak ezek az ásványok, az állatok megbetegednek, mert a betegség vagy a kártevő sosem a valódi probléma, hanem csak egy tünet, ami a háttérben meghúzódó komoly ásványianyag-hiányra utal.

A megfigyelés művészete és a belső adatbázis

Rendelkezünk az öt alapvető érzékszervünkkel, és van egy hatodik érzékünk is. Mit kezdesz ezekkel az információkkal? Hogyan fogod őket felhasználni arra, hogy pozitív változást indíts el a kertedben, a tanyádon vagy a gyümölcsösödben? A megfigyelés (observation) legfontosabb hozadéka az, hogy az évek során felépíted a saját belső adatbázisodat. Pontosan tudni fogod, hogy az év, a hónap vagy a nap adott szakaszában mi a normális állapot a birtokodon. És amikor ez a belső referenciavonalad (baseline) stabilan megvan, elég lesz csak besétálnod a fák közé, és a hatodik érzéked azonnal jelezni fogja, ha valami sántít: „Hoppá, itt valami nem kerek, a növényeknek szomjasak”, még mielőtt a lankadás látható jelei megjelennének.
Olyan ez, mint a madárhangok: ha pontosan ismered a helyi faunát, azonnal kiszúrod, ha egy idegen, új madár énekel a sűrűben, ami engem a mai napig hihetetlenül fel tud villanyozni. Ugyanez igaz a rovarokra is. Az egyik tervezőtanárom nagyszerű hasonlattal élt: a megfigyelés olyan, mint egy festő palettája. Amikor elkezded a szakmát, talán csak 3 színed van a palettán. Megtanulod őket összekeverni, és kapsz néhány új árnyalatot. Ahogy fejlődsz, hozzáadsz egy negyedik, ötödik, majd nyolcadik és tizedik színt. A végén egy hatalmas, komplex palettád lesz, amivel végtelen számú kombinációt tudsz létrehozni. A megfigyeléssel pontosan ez történik: a kezdeti 3 színből idővel egy óriási vizuális és ökológiai repertoár lesz a fejedben, amivel bármilyen környezetben, utazás során vagy idegen kontextusban is azonnal hatékonyan fogsz tudni olvasni a természet jeleiből. Kezdd kicsiben: a teraszodon, a hátsó udvarban, egy közeli parkban, majd terjeszd ki a régiódra.

Hogyan dokumentáljuk a megfigyeléseinket? Okoseszközök a kertben

A megfigyelés nagyszerű dolog, de mit kezdünk a felhalmozott adatokkal? A mentális raktározás mellett rendkívül hasznos, ha rögzíteni is tudjuk a látottakat. Ha nincs nálad okostelefon, egy hagyományos jegyzetfüzet is megteszi, de a modern technológia óriási előnye a villámgyors visszakereshetőség.

AI használata a tanulásban, keresésben

Stefan Sobkowiak kifejezetten forradalminak és exponenciális lehetőségeket rejtő eszköznek tartja a mesterséges intelligenciát a tanulás felgyorsításában. Bár a beszélgetőpartnere, Jean-Martin Fortier nyíltan bevallja, hogy ő inkább AI-ellenes, Stefan abszolút optimistán, egyfajta személyre szabott magántutorként (tanárként) tekint az AI-ra. A podcastban a következő főbb gondolatokat fejti ki az AI hasznosságáról:
1. A személyre szabott „magántutor” koncepciója
Stefan szerint az AI legnagyobb előnye, hogy képes a tanulást teljesen a felhasználó egyéni tempójához, tudásszintjéhez és a személyes érdeklődési köréhez igazítani.
* Úgy látja, hogy a hagyományos egyetemi oktatás elavult, és a társas interakciókon kívül ma már szinte felesleges egyetemre járni.
* Az AI-val ezzel szemben bármit meg lehet tanulni, mert a rendszer képes a leckéket (legyen az akár történelem vagy kertészet) olyan példákon keresztül elmagyarázni, amikért a tanuló alapvetően rajong. Ha például valaki a paprikák metszése iránt érdeklődik, az AI-t célzottan rá lehet állítani a paprika-botanika mélységeire [2:13:02, 2:13:07].
2. Exponenciális és mély tanulás
Stefan bevallja, hogy ő maga is rendszeresen „együtt lóg” az AI-val, történeteket kér tőle, és folyamatosan kérdésekkel bombázza.
* Tapasztalata szerint a tanulási görbe így exponenciálissá válik, mert amint beugrik egy gondolat az emberfejben, azonnal fel lehet tenni a kérdést: „És mi a helyzet ezzel?”, és azonnal lehet menni mélyebbre és mélyebbre a nyúl üregében [2:07:34, 2:07:41, 2:07:48].
3. Az igazságkeresés és a hallucinációk problémája
A podcastban tisztázzák, hogy az AI-nak van egy veszélyes tulajdonsága: mindig ad egy választ, de az nem mindig helyes, és hajlamos „hallucinálni”, azaz magabiztosan valótlanságokat állítani.
* Stefan elmeséli, hogy ő a Grok nevű AI-t preferálja [2:08:16]. Azért választotta ezt, mert az alapbeállítása az „igazságkeresésre” törekszik, próbál nem hallucinálni, és naprakész információkkal dolgozik az X (korábban Twitter) platform valós idejű adatai alapján.
* Ezzel szemben kritizálja a ChatGPT régebbi verzióit, amiket „szemétnek” nevez, mert ha egy korábbi adatbázison zárták le a tanításukat, akkor fogalmuk sincs az elmúlt 1-2 év eseményeiről, és ha rákérdezel valami újra, inkább letagadják a létezését [2:09:02, 2:09:07, 2:09:15, 2:09:20].

Növénytársításokról beszéltek? Magyarországon alkmazható növénytarsításra találsz peldát a podcastban?

Igen, a podcastban részletesen beszélnek a növénytársításokról (úgynevezett céhekről/társulásokról, angolul guilds) [0:01:13, 0:45:48], és az elhangzott elvek, valamint konkrét példák tökéletesen alkalmazhatók Magyarország éghajlati viszonyai között is, mivel Stefan egy hasonlóan mérsékelt övi klímájú területen (Kanada, Quebec déli része) gazdálkodik [0:01:03, 0:47:25].
A beszélgetés alapján a következő magyarországi viszonyok között is működő növénytársítási példákat és elveket azonosíthatjuk:
1. A klasszikus permakultúrás gyümölcsfa-társítás (Gyümölcsfa + Nitrogénkötő)
Stefan Bill Mollison (a permakultúra társalapítója) dizájnját vette alapul [0:45:48]. A lényege, hogy a gyümölcsfák közé szisztematikusan nitrogénkötő növényeket ültetnek, amelyek természetes úton táplálják a talajt, így kiváltják a műtrágyázást [0:46:35].
A podcastban említett fajok: Gyümölcsfák / diófélék váltakoznak nitrogénkötő fákkal vagy cserjékkel [0:46:21]. Stefan konkrétan a lepényfát (Honey locust) használta nitrogénkötőként [0:52:59], de megemlíti a fehér akácot (Black locust) is, mint hagyományos, gyorsan növő alternatívát [0:53:28].
Magyarországi alkalmazása: Ez a minta nálunk is kiválóan működik. Bár a lepényfa és az akác nálunk is megél (utóbbi fás szárú nitrogénkötőként rendkívül elterjedt), permakultúrás gyümölcsösökben a hazai szakértők a túlzott terjedés elkerülésére az akác helyett gyakran inkább a homoktövist, a ezüstfát (Elaeagnus fajok) vagy lágyszárú nitrogénkötőket javasolnak a gyümölcsfák (alma, körte, szilva) mellé.
2. Évelő gyümölcsfák + Egynyári zöldségek társítása
Stefan azt javasolja a kezdő gazdáknak, hogy a gyümölcsös telepítésének első éveiben használják ki a fák alatti területet [1:03:31].
A podcastbeli példa: Amíg a gyümölcsfák még kicsik és nem árnyékolnak, közvetlenül a fasorok alatt/mellett termesztenek egynyári zöldségeket [1:03:52, 1:04:10]. A zöldségek gondozása, a talaj takarása és komposztálása a fiatal fák növekedését is ugrásszerűen felgyorsítja [1:04:05].
Magyarországi alkalmazása: Ez a módszer nálunk is teljesen életképes. Új telepítésű hazai kiskertekben vagy gyümölcsösökben az első 3-4 évben a fák közei kiválóan alkalmasak konyhakerti növények (pl. tökfélék, bab, paprika, paradicsom) termesztésére, ami ráadásul már az első évben bevételt vagy élelmet hoz, miközben a fák még nem teremnek [1:03:31, 1:06:03].
3. Fák alatti évelő és kora tavaszi aljnövényzet
A „sarki fűszeres” (grocery store) koncepció részeként Stefan a gyümölcsfák alatti sávokat kora tavaszi, ehető évelőkkel ülteti be [1:42:10, 1:45:43].
A podcastban említett fajok: A fák alól már május elején szüretelhető a metélőhagyma (snidling), a kínai metélőhagyma, a medvehagyma (ramps), a mezei sóska (sorrel) és a pitypang (gyermekláncfű) levele [1:45:52, 1:46:27].
Magyarországi alkalmazása: Ezek a növények kivétel nélkül abszolút őshonosak vagy teljesen elterjedtek Magyarországon. A medvehagyma, a sóska és a snidling tökéletes tavaszi talajtakaró és kísérőnövény a magyarországi gyümölcsfák alá, mivel akkor bújnak elő és adnak termést, amikor a fák még meg sem moccantak, vagy épp csak virágoznak [1:45:52].
+1. Növény + Állat szinergia (Legelő a fasorok között)
Bár nem tisztán növény-növény társítás, Stefan kiemeli a fák és a háziállatok kapcsolatát is: a fasorok közötti füves utakat csirkék (hústípusú vagy tojótyúkok) legeltetésére használják [1:06:18, 1:06:26]. A tyúkok megtrágyázzák a gyümölcsfákat, és drasztikusan lecsökkentik a kártevő rovarok számát a talajban [1:06:33, 1:07:23]. Ez a biológiai védekezési forma a magyar tanyákon és permakultúrás kertekben is az egyik legnépszerűbb alapvetés.

Utifűvel kapcsolatban lehet olvasni tőle olyat, hogy milyen növények mellé érdemes vetni?

Nem, Stefan Sobkowiak nem ad ki kifejezett útmutatást arra vonatkozóan, hogy az útifüvet célszerűen milyen más növények mellé érdemes elvetni.
Ennek oka az ő sajátos permakultúrás szemléletében rejlik, amely a következő pontok mentén magyarázza meg a növény jelenlétét a rendszerben:
Nem vetni kell, hanem hagyni felnőni: Stefan a podcastban és más anyagaiban is hangsúlyozza, hogy az olyan növényeket, mint a gyermekláncfű vagy a nagy útifű, ritkán vetik szándékosan [0:01:03, 1:3.3]. Ezek úgynevezett „önkéntes” (volunteer) növények, amelyek maguktól, vadon jelennek meg a területen [1:2.2].
A talajtömörödés indikátora: Tanítása szerint az útifű egy kiváló „professzor”, vagyis indikátornövény [1:2.4]. Ott dominál, ahol a föld rendkívül tömör, kemény és levegőtlen (például a gyümölcsös traktorok vagy látogatók által járt útvonalain, taposott sávjain) [1:2.1, 1:2.4]. Erős karógyökere képes áttörni ezt a kemény réteget [1:2.1]. Így nem az a kérdés, mi mellé vetjük, hanem az, hogy hol engedjük meg a természetnek, hogy ezzel javítsa a talajt [1:2.4].
A gyümölcsfa-társítások aljnövényzete: Bár külön vetési társítást nem ír le hozzá, az útifüvet a gyümölcsfák (pl. alma, körte) alatti legalsó, évelő réteg hasznos tagjaként tartja számon [1:2.2, 1:3.3]. Amikor a fasorok alatti biodiverzitást tervezi, az útifüvet olyan vadon és könnyen növő gyógynövényekkel és ehetőkkel említi egy szinten (vagy engedi velük egy sávban nőni), mint a cickafark, a pitypang, az orvosi tisztesfű (fekete nadálytő) vagy a metélőhagyma [1:2.2, 1:3.3].
Stefan Sobkowiak alapelve az útifűhöz hasonló növényeknél a „találd meg, mi nő úgy, mint a gyom, és használd ki” [0:01:03, 0:09:51]. Ahelyett, hogy ágyásokba kényszerítené, egyszerűen integrálja a gyümölcsös ökoszisztémájába, mint kora tavaszi saláta-alapanyagot, talajlazítót és rovarcsalogatót [1:2.1, 1:3.3, 1:5.2].

Éléskamra és önellátás jelentősége

A podcast legvégén, a villámkérdések (Rapid Fire Q&A) blokkban Stefan egy mély, elgondolkodtató történelmi és társadalmi párhuzamot oszt meg [0:01:03]. Amikor a műsorvezető arról kérdezi, hogy milyen témák foglalkoztatják a gazdálkodáson kívül, Stefan kiemeli a történelmet, és különösen a második világháború időszakát [2:12:56].
A beszélgetésnek ez a része a történelem körforgásáról és a kollektív feledékenységről szól, amit az alábbi főbb gondolatok mentén fejt ki:
## A szülők traumatikus öröksége
Stefan elmeséli, hogy a szülei Lengyelországból származnak, és átélték a háború borzalmait [2:13:11, 2:13:21]. Édesanyját mindössze 13 évesen hurcolták el Németországba rabszolgamunkára, ahol öt éven át bántalmazták, és emiatt élete végéig rémálmok gyötörték [2:13:26, 2:13:32, 2:13:37, 2:13:44]. Édesapja négy éven keresztül szinte csak burgonyát evett – azt, amit egyébként a sertéseknek adtak –, és még a burgonyahéjnak is örülni kellett [2:15:36, 2:15:50, 2:15:57, 2:16:02]. Ezek a közvetlen családi történetek mélyen beleivódtak Stefan gondolkodásába [2:13:50].
## A „Negyedik Fordulat” (The Fourth Turning) és a generációs emlékezet elvesztése
Stefan hivatkozik egy könyvre (Neil Howe és William Strauss: The Fourth Turning), amely azt modellezi, hogy a történelemben minden negyedik generációban (nagyjából 80-120 évente) megismétlődik egy hatalmas krízis vagy háború [2:14:02, 2:14:07, 2:14:14].
* Miért ismétli magát a történelem? Stefan szerint azért, mert a generációs emlékezet egyszerűen kifogy (generational memory runs out) [2:14:20].
* Amikor eltelik 80-90 év, a társadalomból eltűnnek azok az emberek, akik még saját bőrükön tapasztalták és fizikailag emlékeznek arra, milyen szörnyű és pusztító valójában egy háború [2:14:20].
* A mai fiataloknak a második világháború már csak egy távoli, száraz tananyag, és nem érzik a mögötte lévő valós tragédiát és érzelmeket [2:14:30, 2:14:37, 2:14:44].

A jelenlegi helyzet vészjósló párhuzama

Stefan rámutat, hogy ez a ciklikus feledékenység vezet oda, hogy az emberiség hajlamos újra belesétálni ugyanazokba a csapdákba. Mivel nincs már élő intő jel, a társadalom kollektíven elfelejti a múlt leckéit, és könnyedén így reagál: „Oké, csináljuk, vágjunk bele újra” [2:14:26]. Úgy fogalmaz, hogy ez a fajta feszültség és a ciklus ismétlődése „éppen most, a szemünk előtt is érezhető a világban” [2:14:26].
## A túlélés záloga: Élelmiszer-biztonság és bőség a spájzban
Ez a történelmi háttér magyarázza meg Stefan Sobkowiak teljes életművét és azt, hogy miért vágott bele a permakultúrás gazdálkodásba [0:01:03]. Mivel a szülei átélték a nélkülözést, otthon mindig az volt az alapelv: „Bármitől megvonhatjuk magunkat, de az ételtől soha” [2:14:53, 2:15:00].
Stefan gyerekkorából a legélénkebb emléke a családi ház hatalmas hidegkamrája (verme), amelyben egy óriási mélyhűtő, két tonna burgonya és a falig felstócolt tartósított élelmiszer állt [2:14:48, 2:15:06, 2:15:13]. Az ő szemében a permakultúrás gyümölcsös és a saját élelem megtermelése nem egy trendi hobbi, hanem a valódi függetlenség, az élelmiszer-biztonság és a jövőbeli válságokkal szembeni ellenállóképesség (reziliencia) egyetlen biztos alapja [0:01:03].

Szerkesztette Kertész Péter, Mimike (google AI) és Gizike (chatGPT) segítségével.